2014. május. 10. 15:35 MTI Utolsó frissítés: 2014. május. 10. 15:34 Itthon

EP-választás: a lehetséges tizedét éri csak el a pártdelegáltak száma

Összesen tizenhatezer pártdelegált vesz részt a szavazatszámláló bizottságok munkájában a május 25-ei európai parlamenti választáson a Nemzeti Választási Iroda szombati adatai szerint. A szavazatszámláló bizottságokba pénteken 16 óráig jelenthettek be delegáltakat az EP-választáson listát állító pártok. A jogszabály szerint a választási bizottságoknak, illetve a szavazatszámláló bizottságoknak a választott tagokon felül a választáson listát állító pártok által delegált tagjai is vannak.

A szavazatszámláló bizottságokba és az egy szavazókörös településeken a helyi választási bizottságokba két-két tagot küldhetnek az EP-választáson listát állító pártok. A közösen listát állító pártok közösen küldhetnek két-két tagot a bizottságba.

Az EP-választásra nyolc párt tudott listát állítani: a Magyar Szocialista Párt, a Seres Mária Szövetségesei, a Fidesz-KDNP, A Haza Nem Eladó Mozgalom párt, a Jobbik, a Lehet Más a Politika, az Együtt-PM és a Demokratikus Koalíció.

A pártok így a szavazatszámláló bizottságokba akár 166 ezer delegáltat is bejelenthettek volna, de az NVI szombati adatai szerint mindössze 16 ezret regisztráltak. A számok egyelőre nem tekinthetők véglegesnek, mivel a választási irodák még nem rögzítettek minden delegáltat, és a bizottságoknak is három napjuk van a megbízás elfogadására vagy visszautasítására, így a pénteken bejelentettek csak később jelennek meg a statisztikában.

A legtöbb, 8800 delegáltat a Fidesz-KDNP jelentette be, az MSZP csaknem 3100-at, a Jobbik 3000-et, a DK csaknem 700-at, az Együtt-PM mintegy 300-at, A Haza Nem Eladó Mozgalom párt több mint 40-et, az LMP kevesebb mint 20-at, a Seres Mária Szövetségesei 1-et.

Az áprilisi országgyűlési választásra a pártok, a nemzetiségi önkormányzatok és a független jelöltek összesen 40 854 delegáltat jelentettek be a szavazatszámláló, a helyi, valamint az országgyűlési egyéni választókerületi választási bizottságokba.

A pártoknak érdekük, hogy valamennyi választási szervbe delegáljanak tagot, mivel így megbízottjaikon keresztül győződhetnek meg a választás tisztaságáról, és részt vehetnek az esetleges vitás kérdések eldöntésében.

A szavazatszámláló bizottságok választott és megbízott tagjainak azonos jogaik és kötelezettségeik vannak. Döntéseiket határozat formájában hozzák, csak igennel vagy nemmel szavazhatnak, nem tartózkodhatnak. A testület határozataival szemben a Nemzeti Választási Bizottsághoz (NVB) lehet fordulni jogorvoslatért.

A párt által megbízott tag a bizottság rendelkezésére álló valamennyi információt megismerheti. A tudomására jutó személyes adatokat azonban sem az őt megbízó pártnak, sem másnak nem adhatja ki.

Az EP-választás hivatalos eredményét a szavazatszámláló bizottságok által kiállított jegyzőkönyvek alapján állapítja meg az NVB. Így a választáson induló valamennyi párt a delegáltjain keresztül mind helyi, mind országos szinten közvetlenül követheti az eredmény megállapítását.

Hirdetés
hvg360 Fülöp István 2024. december. 02. 06:30

Kivéreztetett önkormányzatok: durva helyiadó-emelésbe kezd több kerület és város, hogy pótolja az elvont pénzeket

Évek óta tart az önkormányzatok kivéreztetése a kormány által, elég csak az iparűzési adó felfüggesztésére vagy a különleges gazdasági övezetek kijelölésére gondolni. A jelek szerint több budapesti kerület és megyei jogú város komolyan vette Navracsics Tibor tanácsát, és januártól egyes helyi adók jelentős emelésével kompenzálja az elvont pénzeket. Megnéztük, hol, mennyivel nőnek a ezek a közterhek.