2014. május. 02. 12:37 MTI Utolsó frissítés: 2014. május. 02. 12:24 Itthon

A Fidesz megvédi a magyar akácot is

Az akác és az akácméz hungarikummá minősítésével és az erdőtörvény módosításával is védené a magyar akácot a Fidesz-KDNP - közölte Glattfelder Béla fideszes európai parlamenti (EP-) képviselő pénteken Budapesten, sajtótájékoztatón.

Glattfelder elmondta: meg kell akadályozni, hogy az Európai Bizottság elrendelje az erdészetekben és a faiparban dolgozóknak, valamint a méhészeknek is munkát adó magyar akác visszaszorítását vagy kiirtását.Hozzátette, hogy akár már május közepén bekerülhet a hungarikumok közé az akác és az akácméz, ami azért fontos, mert e helyi védelmet az Európai Bizottságnak figyelembe kell vennie az úgynevezett idegenhonos özönfajok listájának összeállításakor. Emellett módosítani kell a 2009-es erdőtörvényt, mert nem lehet úgy küzdeni uniós szinten a magyar akácért, hogy közben a magyar jogszabály azt egy veszélyes, idegenhonos fajtaként határozza meg.

Hirdetés
hvg360 Tornyos Kata 2025. január. 07. 12:00

Vészesen terjednek a légúti fertőzések, de honnan tudjuk, hogy coviddal, influenzával vagy megfázással van-e dolgunk?

A téli időszak minden évben egyet jelent az influenzaszezonnal, és ez idén sincs másként. Magyarországon fokozódik a járványhelyzet, szinte mindenki talál a környezetében olyan embert, aki lázra vagy köhögésre panaszkodik, de még nem késő beadatni az influenza elleni védőoltást a HVG által megkérdezett szakértők szerint. Mi a különbség tünet és tünet között, és melyik légúti megbetegedés lehet igazán veszélyes? Erről is beszélt Várdi Katalin pulmonológus és Kemenesi Gábor virológus.