Irdatlan mennyiségű szemét van a Hármashatárhegyen
Közel 9000 köbméter szemetet találtak egy ellenőrzés során a Hármashatárhegyen - számolt be az Index. A terület vagyonkezelőja, a Műegyetemi Sportrepülő Egyesület 16 millió forintos bírságot kapott.
A Közép-Duna-völgyi Környezetvédelmi és Természetvédelmi Felügyelőség a Hármashatárhegyi sportrepülőtéren tartott helyszíni ellenőrzésén kimutatta, hogy a területen 8729 köbméter hulladékot helyeztek el - közölte a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. közleménye alapján az Index.
A terület vagyonkezelőjét, a Műegyetemi Sportrepülő Egyesületet 16 millió forint hulladékgazdálkodási bírság megfizetésére kötelezték, és megtiltották a hulladékgazdálkodási tevékenységet. A környezetszennyezés mellett az egyesület nem tett eleget az MNV Zrt.-vel kötött vagyonkezelői szerződésében foglalt kötelezettségeinek sem, ezért a társaság a szerződés azonnali hatályú felmondásáról döntött.
A repülőtér a Budai Tájvédelmi Körzet védettségének fenntartásáról szóló rendelet alapján országos jelentőségű védett természeti területen helyezkedik el.