Itthon hvg.hu 2014. április. 25. 11:26

Bajnai vitára hívja a Jobbikot is

Nem tabu többé az Együtt-PM számára a Jobbik, sőt, még akár Morvai Krisztinával is leülne vitázni Bajnai Gordon.

Az Origo információi szerint csütörtökön arról döntött az Együtt-PM, hogy a Jobbik többé nem tabu számukra. Bajnai Gordonék a következő napokban vitára hívják az összes pártot, amely listát állított az európai parlamenti választáson. Az elnökség úgy határozott, hogy erre a vitára a Jobbikot is meghívja. Szigetvári szerint Bajnai akár a Jobbik listavezetőjével, Morvai Krisztinával is hajlandó vitázni.

Mindez teljesen fordulatot jelent az eddigi baloldali állásponthoz képest, hiszen az országgyűlési választási kampányban az összes baloldali párt bojkottálta a Jobbikot, vagyis nem voltak hajlandóak leülni velük vitázni.  

Szigetvári Viktor azt mondta, az elnökség tagjai most már úgy úgy látják, hogy egymillió választó döntését nem szabad negligálni akkor sem, ha "undorodunk attól, amit a Jobbik képvisel".

Az Együtt-PM erről később közleményt adott ki, amelyben azt írják, nyilvános vitát kezdeményeznek, azt javasolja a pártoknak, hogy a részletekről jövő héten egyeztessenek. A párt a Jobbik meghívását azért tartja külön is fontosnak, mert ugyan alapjaiban utasít el mindent, amit a Jobbik képvisel és megjelenít a magyar politikában, de a viták tabusításának stratégiája nem működött az elmúlt években.

Hirdetés
Ingatlan Mészáros Márton Balázs 2024. december. 03. 14:20

Felháborított sok ingatlanközvetítőt, hogy értékelni lehet őket a legnagyobb hazai platformon

Nem felhőtlen az ingatlanközvetítők öröme, miután a legnagyobb hazai ingatlankereskedelmi platform, az Ingatlan.com értékelési rendszert vezetett be. A kritikusok szerint nem konzultáltak velük a bevezetés előtt, az értékelésekkel pedig könnyű visszaélni. Az oldal azonban úgy látja, hogy az új funkcióval átláthatóbbá válik a jelenleg vadnyugati körülmények között működő hazai ingatlanpiac.