A helyhatóság lényegében legalizálja a nagygazdák által fenntartott „rabszolgaságot” a Csongrád megyei Mórahalmon, ahol más homokháti településekhez hasonlóan sok a román vendégmunkás. Miközben a helyi gazdaság számára nélkülözhetetlenek az olcsó napszámosok, az önkormányzat rendészetileg korlátozza szabad mozgásukat, és akadályozza hozzáférésüket a szociális, egészségügyi rendszerekhez. Riport az Európai Unió rabszolgáiról.
Estefelé összeverődnek a zákányszéki bolt előtt a romániai napszámosok, beszélgetnek. Kezükben kenyér, konzerv. A bolt mellett egy náddal elkerített asztal, ott leülnek, söröznek. „Persze, hogy tudom, mi az Európai Unió", mosolyodik el az egyik sovány férfi. "Nekünk munka kell. Otthon semmi nincs. Itt, ha szólnak, megyünk, ha nem szólnak, nem megyünk. Most baj lesz ebből?” – kérdezi.
A világ szeme elől elrejtett romos tanyákon, összezsúfolva élnek román vendégmunkások százai, gyerekekkel, feleségekkel, nagyszülőkkel, együtt akár több ezren. A Homokhátság 11 településén járunk. Pontos adatok a vendégmunkások és hozzátartozóik számáról nincsenek. Sok helyiben félelmet keltenek, a kertgazdaság viszont összeomlana nélkülük: tavasztól őszig napszámba járnak a nagygazdákhoz. Szociális, egészségügyi ellátásukra se pénz, se hajlandóság. A gyerekek iskoláztatása sem megoldott. Tavaly március óta néhány településen önkormányzati rendészeti szerv „felügyeli” őket, a tervek szerint átfogó adatbázis is készül, mellyel „kiszűrik a jó vendégmunkásokat”.
Tatár Gábor, helyi LMP-s képviselő szerint az önkormányzati szerv megalakításával és az azt kiszolgáló adatbázis létrehozásával a helyhatóság lényegében legalizálja a nagygazdák által fenntartott „rabszolgaságot”. A politikus a kampány hevében tartott egy sajtótájékoztatót. Ezen nyilvánosságra hozott egy felvételt, melyen a mórahalmi polgármester, Nógrádi Zoltán a ruzsai képviselő-testületi ülésen arról beszélt, hogy a gazdák fizetnek a regisztrációért, „cserében azt a szolgáltatást biztosítjuk számukra, hogy a munkavállalókat kvázi kordában tartjuk”.
Nógrádi a testület előtt elmondta, ha a vendégmunkások megjelennek közterületen, hazaszállítják őket. A regisztráció azt is biztosítja a gazdák számára, hogy a társhatóságok (NAV, munkaügyi felügyelőség stb.) ne zaklassák őket, illetve rajtuk keresztül mennek ki ellenőrizni. Nógrádi azt is kifejtette, hogy kimondottan üldözik az integrációt, és különböző adminisztratív eszközökkel (gyámhatóság, egészségügyi szűrővizsgálatok) akadályozzák a letelepedésüket azoknak, akik nem munkavállalási céllal vannak itt.
Nógrádi szerint a felvétel a mondandójának kiragadott részeivel az ő lejáratását szolgálta. Ennek ellenére mégis az ott elhangzottakat ismételte meg a hangfelvétel nyilvánosságra kerülése után egy héttel egy gazdafórumon, Mórahalmon, melyen a hvg.hu is jelen volt. (A fórumot már korábban meghirdették, nem a történtekre reagált.)
Vegzálás vagy megoldás?
A mórahalmi adatbázisban a vendégmunkás és az őt alkalmazó gazda adatai szerepelnek, így azok, akik napszámba járnak, s a munkáltató be is jelenti őket. A munkavállaló az űrlap kitöltésével azt is vállalja, hogy az adatait harmadik félnek (pl. rendőrség) kiadhatják. A mórahalmi gazdák 98 százaléka bekerült az adatbázisba. Nógrádi szerint így kordában lehet tartani azokat a vendégmunkásokat, akik deviánsan viselkednek, részegen a kocsmában dorbézolnak, kötözködnek másokkal.
Azok, akiket gazdáik nem jelentenek be, vagy valóban nincs munkájuk, nem kerülnek az adatbázisba. Az „ellenőrzéseket” a tavaly létrehozott önkormányzati rendészeti szerv végzi, megalakulására egy 2012-es törvény ad jogalapot, amely a köztisztviselőket különböző jogokkal ruházza fel: például az intézkedés alá vetett személyt ellenállás esetén feltartózhatja, és meg is bilincselheti a hatóságok megérkezéséig. Persze valójában nincs bilincsük a rendészeti csoport tagjainak, ők közterület-felügyelők, mezőőrök, összesen hárman vannak a térségre. A napszámosokat nem bejelentő gazdálkodók és az adatbázisba be nem jelentkezők továbbra is rejtve maradnak. Közben a valódi probléma megoldatlan: a térségben felnőttek és gyerekek százai élnek nyomorban, kiszolgáltatottan, akik zömében európai uniós állampolgárok, egy részük a honosítási eljáráson keresztül magyar állampolgárságot is szerzett. Sőt, szavazott is április 6-án.
Homokháti igények |
Nagy az élőmunkaigénye a Homokhátságon egyedüliként életképes kertgazdálkodásnak. Az alacsony aranykoronás földeken, a homokon nem terem gazdagon a gabona, itt a 18-19. században meghonosított zöldség-gyümölcs termelés nyújt megélhetést. A rendszerváltás után széteső szövetkezetek romjain létrejövő magángazdaságok jelentős része tőkehiánnyal küzdött, a talpon maradáshoz kellett a sok kétkezi munkaerő, lehetőleg olcsón és csupán időszakosan, hiszen télire kevesebb teendő marad. Az olcsó munkaerő utáni igényüket több gazda úgy oldotta meg, hogy körülnézett a Homokhátságtól nem messzi Romániában, főként a magyarlakta, mélyszegénységben lévő területeken, s hozták az edzett, fagyott földből a krumplit is felszedni hajlandó román „kézierőt”. Ekkor érkezett az akkor még illegális munkásáradat Romániából, majd a szomszédos ország EU-csatlakozásával, tömegével indultak meg, már kéretlenül is a napszámosok. Pontos adatok nincsenek arról, mennyien lehetnek a homokháti tanyákon, egyesek mindösszesen pár százra becsülik az itt élő romániai családok számát, mások szerint több ezerre is tehető az itt megélhetést keresők, az otthoni szegénység elől menekülők sokasága. Némi koszt, kvártély és 4-500 forintos órabér az áruk. Van olyan gazda, akinek 10-20 napszámosra van szüksége, de olyan is előfordul, hogy egy kifőzde naponta 90 adag ételt szállít ki egy gazda birtokára. A kép vegyes: sokan, főként az utóbbi években érkezők alig beszélik a magyar nyelvet, többen már félig megtelepedtek, erdélyiként anyanyelvük a magyar. A közös nevező a mélyszegénység, a képzetlenség. |
Félelmet keltenek a helyiekben?
A homokháti települések szinte mindegyikén vannak romániai vendégmunkások, világos nappal azonban alig lehet velük találkozni az utcákon. Kora hajnali órákban viszik őket a földekre, a fóliasátrakhoz, majd naplementével vissza a szállásra. Napközben csak az öregek, a várandós asszonyok, a gyerekek vannak otthon. A véletlennek köszönhető, hogy Zákányszéken, egy bolt mellett egy fasánccal körbekerített asztalnál, a fapadokon ül néhány fiatalember, úgy 25-30 évesek lehetnek.
Cigarettával kínálom őket, nem fogadják el, van sajátjuk, mutatják az ujjaik között levő barna szivarkákat. Gyanakvással figyelnek, kérdésimre kelletlenül válaszolgatnak, de megtudom, hogy ma kivételesen délig kellett csak dolgozniuk, egyelőre a fóliákat rendezgetik. Isszák a sörüket, egyikőjük elárulja, hogy neki azért sietnie kell, mert még délután is akad munka. Egy színes kendőbe burkolózott lány a háttérben áll, hallgat, kezében egy konzerves bab. A fiúktól azt is megtudom, hogy Marosvásárhelyről jöttek nemrégiben, télen otthon voltak. „Otthon nagyon kevés a munka, itt-ott fát vágtunk, de a tavaly itt keresett pénzből éltünk. Most hívtak bennünket telefonon, hogy van munka, hát jöttünk.”
Többségük 8-9 osztályt végzett, egy, akit maguk között nevetve a falu bikájának hívnak, csak négyet. Egymás között románul beszélnek, csak a feltett kérdésekre válaszoltak magyarul. A csapat eltűnik a bolt melletti épület mögött. Kiderül, hogy ott a szállásuk. Bemennék, de a ház tulajdonosa nem enged, azt mondja, hogy a fiúk akkor beszélhetnek, ha ő hozzájárul. Ellenvetésemre inkább arról kezd beszélni, hogy csupán a rezsi egy részét fizetik a „bérlők”, „feltöltős” villanyórája van, ha lefogy a pénz róla, ők pótolják ki. Hatan-heten lakhatnak a kis házban. Egy másik zákányszéki utcában egy asszony mutatja a bedőlt, zöld kerítéses házat, ott is lakik egy „román”család, a múltkor ott állt előttük három rendőrautó. „Úgy hallottuk, megkéseltek valakit, tán az asszony szúrt” – informál az asszony.
Iskola állampolgári esküre
Amikor rájuk nyitok, azonnal kijönnek mind az ajtóba: egy 4, egy 10 és egy 14 éves gyerek, a nagymama és egy férfi. Kísérőm munkát kínál nekik, a férfi számolgat, a 14 éves lány azonnal rávágja, hogy persze, vállalják. A férfi megfontoltabb, ő arra is kíváncsi, hogy mennyit kapnának, hány ember kellene. Kísérőm 2-3 embert kérne 500 forintos órabérrel. A férfi húzza a száját, nekik 550-et szoktak fizetni koszttal. Alkudozás közben elindul a beszélgetés. A mama meséli, hogy már 4 éve vannak Magyarországon, tavaly nyáron sikerült a lányának megszereznie az állampolgárságot. Már éppen időszerű volt, folytatja az asszony, mert a leányzó, amióta itt vannak, nem járt iskolába. Azután sikerült elintézni az iskolát, hogy letette az édesanya az állampolgári esküt. Most 14 évesen negyedik osztályba megy a lány, annyira le van maradva. A beíratáshoz munkahelyet is kellett igazolni, nagy nehezen sikerült, mert lakcímkártya is kellett.
Firtatom a késelés történetét, az asszony csak mosolyog. A férfi viszont felhúzza magát: „Így terjed a pletyka! Igen, kint voltak, ahol román állampolgárok vannak, ott rendszeresen megjelennek a rendőrök. Mióta megvan az állampolgársági, azóta a gyermekvédelmet szabadították ránk. Jöjjön, nézze meg, merre folyik a vér, biztos talál véres ruhákat” – gúnyolódik.
További útmutatások szerint haladva, egy másik házban csak az asszonyokat találom otthon. A fiatalasszony várandós, nyárra jön a baba – mondja mosolyogva, és már invitál is beljebb, kávéval kínál. „Csak elektromos kávém van, gáz nincs.” Az idősebb asszony meséli, hogy csak májusig van itt, látogatóban. Marosvásárhely mellett él a legkisebb fiával, 6 gyereke, 30 unokája és 31 dédunokája van. A várandós fiatalasszony az unokája, a lánya odavan dolgozni. A 6 gyerekéből öten errefelé dolgoznak, próbálják megvetni a lábukat. A konyhában, ahol isszuk a kávénkat, egy priccs, egy asztal és egy sparhelt.” Innen is menniük kell, mondják, mert eladó a ház. Igaz, már két éve árulja a gazda, de most kitalálta, hogy legyen üres, amikor jönnek háznézőbe. (Ottjártunk óta hatósági segítséggel kiköltöztették őket – a szerk.)
Hogyan lett közbiztonsági kérdés?
A feszültségek 4-5 éve kezdődtek – tartják a helyiek. Egyre többen jönnek szerencsét próbálni, „hozzák a pereputtyot is”. Többekben félelmet kelt, amikor esténként csapatostul jönnek a boltba vásárolni vagy megjelennek a kocsmában, olykor megy a „büdösrománozás” is. A bűnbak mindig az idegen. Lopják a biciklit, a krumplit – biztos, hogy a román vitte el. A helyiek idegengyűlölete akkor hágott a tetőfokára, amikor 2012 őszén a tanyáján megöltek egy idős embert. Napokon belül kiderült, román állampolgárok voltak az elkövetők. A Jobbik (Toroczkai Lászlóval egyetemben, aki most a szomszédos Ásotthalom polgármestere) tüntetést is szervezett Mórahalmon.
Nógrádi Zoltán polgármester elérkezettnek látta az időt a cselekvésre, azonnal összehívta a gazdákat. Tavasszal megalakították az önkormányzati rendészeti szervezetet, majd ombudsmani jóváhagyással elindították az adatbázist. Akkoriban a bűncselekmények számát tekintve Csongrád megye, azon belül a mórahalmi térség egyáltalán nem állt rosszul az ország más régióival összehasonlítva. Azon a fórumon, melyről az ominózus hangfelvétel is nyilvánosságra került, Zélity László, a Szegedi Rendőrkapitányság parancsnoka elmondta, hogy a tavalyi 32-höz képest, az idén csupán 24 bűncselekmény történt, és ebből csak 3 esetben volt román az elkövető. Ami viszont gyakori, hogy az intézkedés alá vont cselekmények elkövetői többnyire alkoholt fogyasztottak.
Nógrádi a hvg.hu-nak nem kívánt nyilatkozni. A fórumon ugyanakkor elmondta, hogy nem támogatja a magyar nyelvet nem beszélő, nem munkavállalás céljából ideérkezők letelepedését, szociális, egészségügyi ellátását, iskoláztatását, hiszen ez utóbbira normatívát sem biztosít az állam. Arra kell törekedni szerinte, hogy ne lehetetlenítsék el a gazdasági kényszerből fakadó munkavállalást, de a lakosságot fenyegető kockázatokat csökkenteni kell. Nógrádi úgy véli, a közbiztonsági kockázatokat ki kell szűrni, s szerinte ide sorolható a magyarul nem beszélő, romániai állampolgárok jelenléte, márpedig a vendégmunkások 90 százaléka ilyen.
„Kenyeret csak kell vennünk, nem? A bolt meg közterületen van” – ezt már egy napszámos mondja. A boltos, akinek szomszédságában 6-7 fiatalember lakik, azt mondja, hogy neki sok baja nincs velük. Tavaly még időnként szólt nekik, hogy csendesebben vigadjanak, de az idén már lecsendesedtek. „Igaz, itt elsörözgetnek, de el nem zavarhatom őket, belőlük élek.”
Az egyik háznál, amikor beköszönök, idegesen néznek, majd amikor kiderül, hogy újságíró vagyok, megnyugodnak, bár az egyiket még így is hosszasan nyugtatni kell: „Nincs semmi baj, nem érted?” A boltnál gyülekeznek azok is, akiknek minden papírjuk rendben van, van adószámuk, a TAJ kártyájukat is elintézték. „Csak így vesz fel a gazda, ha minden papír rendben” – mondják. „Van bejelentett lakcímük is, akinek van gyereke, az jár iskolába” – magyarázzák. Azt nem engedik, hogy fényképet készítsek róluk, szívesen beszélgetnek, de fotót, azt nem. Nem szeretnének.
| Egy adminisztratív intézkedés határai |
Az önkormányzati rendészeti szerv két településen, Mórahalmon és Zákányszéken működik. Az adatbázisba is e két településről regisztráltak gazdák, s vették fel a munkavállalók adatait. Mórahalmon valamivel több, mint 10 munkaadó, a gazdák 98 százaléka regisztrált, a szomszédos faluban kevesebben. Így nagyjából 100-150 vendégmunkás került az adatbázisba, ők vannak a szervezet látókörébe. Ezeken a településeken jobb, ha kerülik a romániai napszámosok a közterületet, de a lakásaikban is bármikor ellenőrizhetik őket. A Helsinki Bizottság az önkormányzati rendészet megalakulásakor aggályosnak tartotta, hogy a rendőrséggel hasonló jogkörrel ruháznak fel egy szervezetet, s azt is, hogy nincs hol az intézkedéssel szemben panaszt tenni. Ahol pedig nem működik a szervezet, ott a gazdák és szállásadók „szolgáltatásáról” mit sem tudunk. Az rejtve marad a tanyavilágban. |
