Itthon hvg.hu 2014. április. 01. 08:03

Bors: Egy egész családot hallgattak ki a bankrobbantás ügyében

Egy család több tagját is poligráffal vizsgálta meg a rendőrség a januári Lehel úti bankrobbantás ügyében – tudta meg a Bors.

Nem sokkal a január 13-i Lehel úti bankrobbantás után fenyegető levelet kapott a Vállalkozások Érdekvédelmi Szövetsége (VÉSZ), a magát Őrseregnek nevező szervezet további akciókat helyezett kilátásba. A rendőrség elveti annak a lehetőségét, hogy a kivágott betűkből álló levél írójának köze lehet a bankrobbantáshoz, a Borsnak nyilatkozó Éliás Ádám, a VÉSZ elnöke azonban azt mondta: tud egy családról, akit a rendőrség hazugságvizsgálatnak vetett alá az ügyben.

Ez a család Éliás szerint a VÉSZ-hez tartozik, ezért is tud ő a kihallgatásukról. "A rendőrség egy férfit, a feleségét és két fiukat hallgatta ki, és nem csak a levélről, hanem a bankrobbantás részleteiről is kérdezgették őket, így szerintem a nyomozók korántsem veszik komolytalanul a levelet" – tette hozzá a VÉSZ elnöke.

Szabó Szabolcs

Kovács Viktória, a rendőrség szóvivője a Borsnak kijelentette: a korábbi közleményeiknél többet egyelőre nem mondhatnak a nyomozásról. A bejelentések továbbra is érkeznek, hétfőig 599 megkereséssel fordultak a rendőrséghez. A robbantóról nem sokat tudni, feltehetően férfi és egy Kawasaki enduró motort használt. Meg nem erősített hírek szerint ipari TNT-vel robbantott, az akciót pedig egy fejkamerával rögzítette. A rendőrség tízmillió forintos nyomravezetői díjat tűzött ki.

police.hu

A Blikk nemrég azt írta: a nyomozás holtpontra jutott, egyelőre egy hajléktalan férfi vallomása és biztonságikamera-felvételek vannak a rendőrök kezében. Eddig közel ezer embert ellenőriztek a titkosszolgálatok, a terrorelhárítók és a rendőrség – eredménytelenül. A rendőrség most azzal próbálkozik, hogy korábbi bankellenes támadásokat vizsgál ki. A januári bankrobbantás elkövetője DNS-nyomokat sem hagyott a helyszínen, ezért – hacsak nem jelentkezik egy tanú – eredménytelenül zárulhat a nyomozás.

A robbanásban érintett CIB Bank fiókja három hete nyitott meg újra.

Hirdetés
hvg360 Serdült Viktória 2025. január. 07. 09:30

Laczó Adrienn, lemondott bíró: Dermesztő hatás nyomja rá a bélyegét az egész bírói szervezetre

„Az ember csak akkor veszi észre, hogy nem kapott levegőt, amikor felbukkan a víz alól” – mondja Laczó Adrienn volt bíró, aki januártól egy ügyvédi irodában dolgozik tovább. A Fővárosi Törvényszék Büntető Kollégiumának egykori tanácselnöke szerint a bírák közül egyre többen érzik, hogy olyan nyomás nehezedik rájuk, ami nem megengedhető. Hogyan nyilvánul meg ez a nyomás, és volt-e bármilyen hatása a bírák kiállásának? Miért volt szerinte mélyen sértő az új OBT-elnök nyilatkozata a „zavaró hangokról”? HVG-portré.