2014. március. 30. 08:24 MTI Utolsó frissítés: 2014. március. 30. 08:13 Itthon

Baloldali nagygyűlést tartanak ma az Operánál

Kormányváltó tüntetést tartanak ma Budapesten, az Operaház előtt a baloldali ellenzék pártjai.

Nagygyűlést tart ma a baloldali összefogás az Operaház előtt, ahol beszédet mond majd Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció elnöke, Fodor Gábor, a Magyar Liberális Párt elnöke, Szabó Tímea, az Együtt–PM Szövetség társelnöke, Bajnai Gordon, az Együtt-PM Szövetség vezetője és Mesterházy Attila miniszterelnök-jelölt, a MSZP elnöke

A demonstráció Facebook-oldala szerint délután azokat várják, akiknek "elege van az Orbán-rezsimből", mondjanak rá hangos nemet, hogy április 6-án már igent mondhassanak egy új korszakra. "Mutassuk meg a hatalomnak, hogy ez itt a mi hazánk!" - fogalmazták meg felhívásukat.

Hirdetés
hvg360 Lengyel Tibor 2024. december. 04. 11:45

Felszállóban a kínai hátterű új magyar légitársaság – a Légi Selyemút hátterében ott egy Tiborcz-érdekeltség is

Kína kerülőúton, egy kis „magyar” cégen keresztül törne be az európai légi piacra. A személyszállítási tervekből évek múlva lehet valami, a kínai hátterű Hungary Airlines addig is bőven profitálhat az áruszállításból. Jól járhat egy Tiborcz-féle logisztikai cég és az állami lélegeztetőgép-biznisz egyik nyertese is. A személyszállításnál majd az újabb terminállal bővített, már visszaállamosított Budapest Airport lehet a kínai elosztóbázis.