2014. március. 27. 15:34 MTI / hvg.hu Utolsó frissítés: 2014. március. 27. 15:34 Itthon

Schiffer most egymásra tolja Gyurcsányt, Kókát és Orbánt

Milyen érzés miniszterelnökként Gyurcsány Ferenc kijáróemberének lenni? - ezt kérdezi az LMP Orbán Viktortól, miután kiderült, hogy a miniszterelnökkel utazó szaúdi delegáció tagja volt Kóka János, a Gyurcsány-kormány volt minisztere, és Gyurcsány Ferenc jelenlegi üzlettársa is.

Nyílt levélben fordult a miniszterelnökhöz az LMP társelnöke, aki bírálta Orbán Viktor szaúd-arábiai nyilatkozatát, és azt is, hogy Kóka János korábbi SZDSZ-elnök is a delegáció tagja volt. Schiffer András azt kérdezi a kormányfőtől: milyen érzés miniszterelnökként Gyurcsány Ferenc kijáróemberének lenni?

Ezzel arra utalt, hogy szerdán az Index.hu kiderítette: Kóka János volt SZDSZ-elnök, a Gyurcsány-kormány gazdasági minisztere is tagja volt annak a Szaúd-Arábiába utazó üzleti delegációnak, amely Orbán Viktorral érkezett a hét elején a közel-keleti országba, Kóka diplomata útlevelét a Külügyminiszter intézte el, és mindeközben Kóka cégének, a mobilfizetéssel foglalkozó Cellumnak bulgáriai leánycégében Gyurcsány Ferenc is érdekelt.

Schiffer rákérdezett levelében arra, hogy Orbán Viktor tudott-e arról, hogy Kóka János a delegáció tagja lesz valamint arról, hogy korábban a Külügyminisztérium intézett számára diplomata-útlevelet? Aztán azt is felemlegette, hogy Kóka már tavaly is elutazhatott Orbánnal Japánba a diplomata útlevelével.

Az LMP társelnöke amiatt is bírálta Orbánt, hogy a miniszterelnök "azt reklámozta a szaúdi befektetők előtt, hogy Magyarországon milyen olcsón lehet dolgoztatni az embereket, és hogy a munka törvénykönyve mennyire rugalmas, vagyis mennyire kiszolgáltatottak a munkavállalók". Azt javasolta a kormányfőnek, hogy a külföldi nagybefektetők helyett a hazai kis- és közepes vállalkozásoknak kínáljon stratégiai partnerséget.

Hirdetés
hvg360 Tornyos Kata 2025. január. 07. 12:00

Vészesen terjednek a légúti fertőzések, de honnan tudjuk, hogy coviddal, influenzával vagy megfázással van-e dolgunk?

A téli időszak minden évben egyet jelent az influenzaszezonnal, és ez idén sincs másként. Magyarországon fokozódik a járványhelyzet, szinte mindenki talál a környezetében olyan embert, aki lázra vagy köhögésre panaszkodik, de még nem késő beadatni az influenza elleni védőoltást a HVG által megkérdezett szakértők szerint. Mi a különbség tünet és tünet között, és melyik légúti megbetegedés lehet igazán veszélyes? Erről is beszélt Várdi Katalin pulmonológus és Kemenesi Gábor virológus.