Péntek este több CAF-villamos áramszedőjéről széndarabok törtek le, szombaton pedig az egyik szakaszszigetelőnél fellazultak a rögzítő csavarok, és hiányzott egy szerkezeti elem. Az új villamosok február 26-a óta járnak.
Csődtömegnek nevezték a debreceni 2-es villamos-beruházást a Demokratikus Koalíció (DK) politikusai mert, a hétvégén műszaki hiba miatt két alkalommal is le kellett állítani az alig több mint három hete üzembe helyezett spanyol CAF-villamosokat.
Varga Zoltán önkormányzati képviselő szerint "a több éves csúszással, az eredetinél 3,8 milliárd forinttal magasabb költségből megvalósult beruházás" a városvezetés hozzá nem értését mutatja. Varga szóvá tette azt is, hogy több alvállalkozót a mai napig nem fizettek ki.
Széndarabok hullottak az áramszedőről
Pajna Zoltán, Debrecen gazdasági ügyekben illetékes fideszes alpolgármestere cáfolta, hogy bármilyen rendszerhiba lenne a villamos-beruházásnál. Péntek este észlelték, hogy több új villamos áramszedőjéről széndarabok törtek le, ezért a közlekedést leállították, valamennyi kocsit átvizsgálták a DKV Közlekedési Zrt. szakemberei.
Mivel műszaki hibát nem találtak, pénteken késő este, illetve szombat hajnalban elindultak a villamosok. Szombat délelőtt azonban újabb problémákat jeleztek, ezért ismét leállították a villamosokat, és a helyszínre hívták a felsővezetéket építő cég szakembereit - mondta Pajna Zoltán.
A vizsgálat kiderítette, hogy az egyik szakaszszigetelőnél fellazultak a rögzítő csavarok, és hiányzott egy szerkezeti elem. Miután ezt pótolták, helyreállt a villamosközlekedés a 2-es vonalon. Az esetről jegyzőkönyvet vetek fel, és a DKV Zrt. benyújtja kártérítési igényét a generálkivitelezőnek.
Pajna Zoltán elmondta azt is: a kifizetések a részszámlák beérkezéséhez igazodóan folyamatosak, még összesen 4,6 milliárd forint jár a fővállalkozónak, amely az alvállalkozókat is rendezi. 2013 óta egyetlen alvállalkozó sem jelezte az önkormányzatnak, hogy elmaradt volna a kifizetése - mondta.