2014. március. 14. 06:00 MTI Utolsó frissítés: 2014. március. 14. 10:27 Itthon

Egy hétig lehet még delegáltakat küldeni a választási bizottságokba

Még egy hétig, március 21-ig jelenthetnek be delegáltakat a választási bizottságokba az áprilisi választáson jelöltet állító pártok és független jelöltek.

A jogszabály szerint a választási bizottságoknak a választott tagokon felül olyan tagjai is vannak, akiket a választókerületben induló jelöltek delegálnak.

A szavazatszámláló bizottságokba – országosan 10 386 van – és az egy szavazókörös településeken a helyi választási bizottságokba két-két tagot küldhetnek a választókerületben induló egyéni képviselőjelöltek, illetve országos listát állító pártok és nemzetiségi önkormányzatok, valamint a független jelöltek.

Az országgyűlési egyéni választókerületi választási bizottságba egy-egy tagot delegálhat az egyéni jelöltet állító jelölőszervezet, illetve a független jelölt. A közösen jelöltet, illetve listát állító szervezetek közösen bízhatnak meg delegáltakat.

A választási bizottságok megbízott tagjait március 21-én 16 óráig kell bejelenteni. Eddig a szavazatszámláló bizottságokba 705, az országgyűlési egyéni választókerületi választási bizottságokba 274 delegáltat jelentettek be a Nemzeti Választási Iroda adatai alapján.

A jelölőszervezeteknek, független jelölteknek érdeke, hogy valamennyi választási szervbe delegáljanak tagot, mivel így saját megbízottaikon keresztül győződhetnek meg a választás tisztaságáról, ellenőrizhetik azt, és részt vehetnek az esetleges jogviták eldöntésében.

A választási bizottságokban ülő választott és megbízott tagoknak azonos jogaik és kötelezettségeik vannak. A párt által megbízott tag a bizottság rendelkezésére álló valamennyi információt megismerheti. A tudomására jutó személyes adatokat azonban sem az őt megbízó pártnak, sem másnak nem adhatja ki.

2010-ben az országgyűlési választáson több mint 25 ezer pártdelegált vett részt a szavazatszámláló, valamint a választókerületi és (az akkor még működő) területi választási bizottságok munkájában. 

Hirdetés
hvg360 Ligeti Nagy Tamás 2025. január. 05. 19:30

"Nem csak egy eszköz, hanem ügynök" – Harari elmagyarázza, miért veszélyesebb a mesterséges intelligencia az atombombánál is

Miután az ember lassan beletörődik a múlt megváltoztathatatlanságába, és a jelenben nem igazán érzi jól magát, úgy döntött: a jövőt megtartja magának. Yuval Noah Harari izraeli történész új okoskönyvében az információs hálózatok fejlődését vizsgálva arra jut, lehet, hogy az emberiség történetét Valaki Más írja.