2014. március. 10. 09:18 hvg.hu Utolsó frissítés: 2014. március. 10. 11:39 Itthon

Sonkával trükköző álkistermelőre csaptak le v videó

Kiváló hazai termékként árulta, valójában viszont szlovák, illetve belga húsokból és lejárt minőség megőrzési idejű kínai pirospaprikából gyártotta termékeit egy regisztrált kistermelő – közölte a Nébih.

A Komárom-Esztergom megyei vállalkozót a Nébih Kiemelt Ügyek Igazgatóságának szakemberei leplezték le. A február végi ellenőrzés során több tonna jogellenesen készült húskészítményt foglaltak le az ellenőrök.

A vállalkozó nagyüzemi körülmények között állította elő a húskészítményeket, megsértette a kistermelőkre vonatkozó jogszabályokat, és megtévesztette a fogyasztókat. Az álkistermelő saját boltot is üzemeltetett, és hétvégi piacokon árulta termékeit. Az ügyben milliós nagyságrendű bírság várható – tette hozzá a hivatal.

Hirdetés
hvg360 Ligeti Nagy Tamás 2025. január. 05. 19:30

"Nem csak egy eszköz, hanem ügynök" – Harari elmagyarázza, miért veszélyesebb a mesterséges intelligencia az atombombánál is

Miután az ember lassan beletörődik a múlt megváltoztathatatlanságába, és a jelenben nem igazán érzi jól magát, úgy döntött: a jövőt megtartja magának. Yuval Noah Harari izraeli történész új okoskönyvében az információs hálózatok fejlődését vizsgálva arra jut, lehet, hogy az emberiség történetét Valaki Más írja.