Itthon MTI 2014. március. 03. 20:30

Mesterházy megmondja, kire szavazzon, aki nem akar félni

Az MSZP elnökét ellentüntetők is várták Győrben, ahol elmondta: véleménye szerint érdekes, egyben "nagyon-nagyon mocskos" kampány lesz a mostani, amelyben "az ellenzék ellen tüntetnek a kormánypártiak", miközben pártjaiknak írásba foglalt programja sincs.

Szavazzon az Összefogásra, aki nem akar félni - biztatta hallgatóságát hétfői győri fórumán Mesterházy Attila, a tömörülés miniszterelnök-jelöltje, az MSZP elnöke. "Szocialistáktól, baloldaliaktól, demokratáktól az elmúlt 24 évben, bármikor voltunk is kormányon, soha, senkinek nem kellett félnie" - jelentette ki a politikus. Mint mondta, nem kell foglalkozni azzal, mit mutatnak a közvélemény-kutatások, mert az emberek félnek megmondani a véleményüket.  

Ezért arra biztatta hallgatóságát, hogy a felméréseknél vallják magukat Fidesz-szavazónak, majd április 6-án húzzanak be egy "bazi nagy ikszet" az Összefogás és jelöltjei mögé, hogy megismétlődhessen a 2002-es példa, amikor az exit pollok által jelzett nyolcszázalékos előnye dacára elvesztette a választást a Fidesz.

"Egy olyan Magyar Köztársaságnak akarok a miniszterelnöke lenni, ahol nem csak a jelenlegi ellenzéki demokratikus erők szavazói érzik otthon magukat" - mondta Mesterházy Attila, hozzátéve, olyan kormányt akar, amellyel egy jobboldali konzervatív szavazó is békében tud élni, és nem akarják kirekeszteni a nemzet egészéből, hiszen "ennek az országnak nem harcra, hanem békességre van szüksége".

A politikus, akit a rendezvény helyszíne előtt 40-50 ellentüntető, bent őt felállva, tapsolva fogadó 400 fős hallgatóság várt, arról beszélt: érdekes, egyben "nagyon-nagyon mocskos" kampány lesz a mostani, amelyben "az ellenzék ellen tüntetnek a kormánypártiak", miközben pártjaiknak írásba foglalt programja sincs.
  

Hirdetés
hvg360 Köves Gábor 2024. december. 04. 19:30

Jean Reno a HVG-nek: Visszavonulni? Magát a szót sem értem

Már magyarul is olvasható a világhírű francia színész első regénye, az Emma. Jean Renóval a Luc Bessonnal közös múltról, Natalie Portman ellenérzéseiről, egy tehetséges pingvinről, egy vaginába rejtett memóriakártyáról és Robert De Niróról is beszélgettünk.