2014. február. 26. 18:22 MTI Utolsó frissítés: 2014. február. 27. 08:26 Itthon

Hoffmann: "feszültség van a fizetések között, de majd orvosoljuk"

Hoffmann Rózsát nem lepte meg, hogy a béremelések területén van probléma, mert nem tudták egy ütemben mindenkinél bevezetni. "Feszültség van az adminisztratív, technikai személyzet változatlanul maradt bére és a pedagógusok megemelt fizetése között. Ezt a későbbi években orvosolni fogják" – jelentette ki.

Egy jó tanár soha nem félt attól, hogy megmérjék, hiszen tudja, hogy időről időre bizonyítania kell – mondta a köznevelésért felelős államtitkár szerdán a kazincbarcikai Pollack Mihály Általános Iskolában tartott sajtótájékoztatóján. Hoffmann Rózsa kifejtette: egy jó orvos vagy egy cég alkalmazottja sem fél a megmérettetéstől, mert mindenkinek bizonyítania kell. Hozzátette: Kazincbarcika környező településeiről 20 intézményvezetőtől kapott tájékoztatást a köznevelési intézkedésekről, akik pozitív képet adtak az elért eredményekről.

Kiemelte, a mindennapos testnevelést, amelyről elismeréssel szóltak a kazincbarcikai és edelényi tankerület iskoláinak igazgatói, hozzáfűzve, hogy a szülők és a gyerekek körében is népszerűek a hit- és erkölcstanórák, amelyek ennek a tanévnek az újdonságai voltak. Mint mondta, a délutánig tartó iskola is sok pozitív eredményt hozott. Példaként említette, volt olyan intézményvezető, aki arról számolt be, hogy ennek köszönhetően javult a gyerekek tanulmányi eredménye a tavalyihoz képest.

Az államtitkár kitért a tanfelügyeleti és minősítési rendszerre. Úgy fogalmazott, a kazincbarcikai megbeszélésen jó példáját látta annak, hogy egy kurityáni pedagógus, intézményvezető is részt vesz az ehhez szükséges képzésen. Ezáltal tehát már ő maga is tájékoztatást tud adni a környék iskoláinak – magyarázta az államtitkár, hozzátéve, hogy az az "öngerjesztő folyamat", amelyet ennek a tanfelügyeleti és minősítési rendszernek szántak, elindult, "mert az, aki részt vesz benne, az autentikusan tudja továbbadni".

A béremelésekről azt mondta, nem lepte meg, hogy ezen a területen van probléma, mert nem tudták egy ütemben mindenkinél bevezetni. Feszültség van az adminisztratív, technikai személyzet változatlanul maradt bére és a pedagógusok megemelt fizetése között. Ezt a későbbi években orvosolni fogják – tette hozzá.

"Ahhoz, hogy ez a társadalom megbecsülje a gyerekeket, akiknek a fejlődése mindennél fontosabb, először is a pedagógusokat, a nevelőket, a tanárokat kellett és kell olyan helyzetbe hozni, hogy meg tudjanak élni a bérükből". Ezt szolgálja az a többlépcsős béremelés, amely tavaly szeptemberben indult el – jegyezte meg Hoffmann Rózsa.

Hirdetés
hvg360 Ligeti Nagy Tamás 2025. január. 05. 19:30

"Nem csak egy eszköz, hanem ügynök" – Harari elmagyarázza, miért veszélyesebb a mesterséges intelligencia az atombombánál is

Miután az ember lassan beletörődik a múlt megváltoztathatatlanságába, és a jelenben nem igazán érzi jól magát, úgy döntött: a jövőt megtartja magának. Yuval Noah Harari izraeli történész új okoskönyvében az információs hálózatok fejlődését vizsgálva arra jut, lehet, hogy az emberiség történetét Valaki Más írja.