2014. február. 18. 07:55 hvg.hu Utolsó frissítés: 2014. február. 18. 12:26 Itthon

100 millió forintot költöttek Pintérék a rendőrautók javíttatására

2013-ban 218 millió forint állt a káralapban rendelkezésre arra, hogy a rendőrautókat érő károkat megtérítsék, ebből végül 100 millió forintot használtak fel 550 gépjármű megjavítására – írja az Index.

Miután az MSZP-s Harangozó Tamás január végén megkérdezte Pintér Sándort, hogy miből finanszírozzák a biztosítással nem rendelkező rendőrautók javíttatását, a belügyminiszter hétfőn írásban válaszolt.

Harangozó azért feszegette ezt a kérdést, mert korábban megtudta Pintértől, hogy a rendőrség számára tavaly beszerzett szolgálati kocsikra csak kötelező felelősségbiztosítást kötöttek, így a rendőrség költségvetéséből kell fedezni minden kárt, ami az új autókat éri.

Pintér válasza megerősítette Harangozó információját arról, hogy létrehoztak egy központi káralapot. 2013-ban 218 millió forint állt a káralapban rendelkezésre, és ebből végül 100 millió forintot használtak fel 550 gépjármű megjavítására, árulta el a belügyminiszter az Index beszámolója szerint.

2014-ben 180 millió forint a káralap összege – tette hozzá.

Hirdetés
hvg360 Ligeti Nagy Tamás 2025. január. 05. 19:30

"Nem csak egy eszköz, hanem ügynök" – Harari elmagyarázza, miért veszélyesebb a mesterséges intelligencia az atombombánál is

Miután az ember lassan beletörődik a múlt megváltoztathatatlanságába, és a jelenben nem igazán érzi jól magát, úgy döntött: a jövőt megtartja magának. Yuval Noah Harari izraeli történész új okoskönyvében az információs hálózatok fejlődését vizsgálva arra jut, lehet, hogy az emberiség történetét Valaki Más írja.