Több száz ember kerülhet utcára a salgótarjáni városrehabiltáció keretében, melynek során komfort nélküli, szociális lakásokat dózerol el a városvezetés. Nemcsak jogcím nélküli bérlőkről van szó, hanem a kiköltöztetést azok is fenyegetésnek élik meg, akik rendesen fizetik a rezsijüket, a magasabb komfortfokozatú, de drágább lakásokra viszont már nincs pénzük. A városi vagyonkezelő a lakások befalazásával akadályozza meg, hogy az egyszer már kiürített ingatlanokba illetéktelenek költözhessenek be.
Salgótarjánban a sorházakat és lakótelepi házakat vakablakok tarka színe teszi egyedivé. Persze nem Hundertwasser-installációkkal próbálják feldobni az iparváros unalmas panorámáját, az ok prózaibb: az önkormányzat az utóbbi években több száz ingatlan nyílászáróját falaztatta be.
A befalazott ablakok kiürített önkormányzati bérlakásokat rejtenek. A város még 2008-ban fogadta el a máig érvényes lakásgazdálkodási koncepciót, amely alapján az „elavult” technológiával épült lakásokat – az úgynevezett kolóniákat – ledózerolják, az értékesíthető „szórvány” lakásokat pedig eladásra kínálják.
A város különböző pontjain elszórtan lévő, kiürített bérlakásokat nem lakókkal, hanem téglákkal töltik fel, mert attól tartanak, hogy máskülönben lakásfoglalók költöznének be. A probléma az, hogy a helyzetet azok is megszenvedik, akik rendesen fizetik a bérleti díjat, esetleg még vennének is ki ilyen bérlakásokat maguknak, miután nincs pénzük magasabb komfortfokozatú és drágább rezsijű önkormányzati bérlakásra.
Önerőből is tilos
„Ha nem adják ki a bérlakásokat, az olcsóbb, mintha kiadnák” – nagyjából így indokolta az önkormányzat, miért nem nyithatja egybe a háromgyerekes Józsa Mónika és családja az önerőből felújított 30 négyzetméteres bérlakásukat a mellettük álló üres lakással. Józsáék az acélgyárhoz vezető külvárosi Salgó úton laknak.
A bővítési kérelmükre adott válaszlevél záró soraiból tudták meg, az önkormányzat nemhogy a bővítéshez nem járul hozzá, de még a meglévő lakásra szóló bérleti szerződésüket sem hosszabbítja meg. Egyelőre másik lakást sem ajánlottak fel nekik. A családnak az elmondásuk szerint se bérletidíj-hátraléka, se közüzemi tartozása nincs, így értetlenül állnak a szerződésbontás előtt. Esetük azonban korántsem egyedi.
Salgótarjánban az úgynevezett kolóniák lakóinak is hasonló értesítők érkeztek. Marika néni több mint 60 éve él a valaha bányászok lakta városrészben, a Forgách-telepen. A néhány utcából álló sorházak mellett elkerített udvarok sorakoznak egymás után. Kerítésen belül lugasok, kutyaházak, fáskamrák, mintha csak képeslapokat nézegetnénk a „tisztes szegénységről”.
Marika néni takaros kis házában szívesen lát vendégül egy csésze kávéra, miközben büszkén meséli, hogy ő nem a világ végéről jött, hanem ide született. „Az a baj, hogy nem bírják itt a szegényeket. A kolóniát lebontani pedig egyenesen dicsőség” – summázta a jövővel kapcsolatos kilátásokat az idős asszony.
A házában nyár közepéig maradhat. Igaz, neki felkínáltak egy másik önkormányzati lakást, de annak várható költségeit biztosan nem tudja kifizetni. Most havonta 10 500 forint lakbért fizet a komfort nélküli lakásért. A minőségi cseréért szerinte háromszoros díjat kellene fizetni, a távfűtésre pedig bizonyosan nem futja majd nyugdíjából – számolja kiadásait az egyedül élő asszony.
Most vagy egy év múlva
Több mint 30 család került most bizonytalan helyzetbe csak a Fogách-telepi kolónián, amelyet a rendezési koncepció szerint ledózerolnak. A mostani bérleti díjakat még éppen meg tudják fizetni a mélyszegénységben élő, jobbára „munkanélküliség–közmunka–munkanélküliség”- ritmusban élő családok. Jelenleg nincs tartozásuk, de a felkínált lakások terhei biztos adósságba hajtják majd őket.
„Előre lehet tudni, hogy nem bírjuk majd kifizetni a díjakat. Aki pedig nem fogadja el a cserét, az mehet az utcára. Ha pedig elfogadom, akkor egy év múlva tesznek ki a kifizetetlen számlák miatt. Nem megyek én sehova, maximum az önkormányzat aulájába költözök be” – mondja elszántan Hranek Ferenc a kolónián élő roma aktivista, aki nemrégiben újította fel a házát.
Az ott élők elmondása szerint a tulajdonos önkormányzat alig költött a házakra, csak akkor, ha szó szerint leszakadt a plafon. A kolónia lakói szerint nem véletlen, hogy a tulajdonos hagyta lepusztulni az egész telepet. Aki tehette, maga hozta rendbe házát saját költségén.
Falaznak rendületlenül
Az acélgyár kéményeinek tövében meghúzódó bányászsor egyik végében már csak a hűlt helyét látni egy épületnek. A lerobbant házsorok első ránézésre is kívánják a dózert, a lakások többsége üresen áll. „Jönnek ide falazni minden héten, a lakók meg mindig egyel odébb költöznek. A kőművesek nem is bánják, mert így mindig van jól fizető meló” – kacsint egyet Lajos, aki három gyerekével és feleségével 6 éve él a szanálásra ítélt telepen.
A 30 körüli férfi elismeri, hogy az évek során több százezer forint tartozást halmozott fel, amit mára – köszönhetően külföldön vállalt munkájának – 60 ezer alá csökkentett. Azt panaszolja, hogy bár részt vettek az adósságrendezési programban, mégsem jogosultak lakásigénylésre – mehetnek az utcára.
„Akiknek nincs elmaradásuk, magasabb komfortfokozatú bérlakást kapnak, de a régi áron” – oszlatja el a kétségeket a Salgó Vagyon Kft. ügyvezető igazgatója. Tatár Csaba cáfolja azt a híresztelést is, hogy a lakóknak egy év után magasabb, piaci bérleti díjjal kellene megbirkózniuk. Viszont azt hozzátette, mivel magasabb komfortfokozatról van szó, a lakások rezsije valószínűleg emelkedni fog, de ezt – tudatos fogyasztással – kordában lehet tartani.
Tatár szerint a lakások túlnyomó többségében egyébként jogcím nélküliek élnek, akik számára az önkormányzat nem tud másik lakást felajánlani. A vagyonkezelő jelenleg 300 bérbeadható üres lakással gazdálkodik, a befalazott ingatlanokat azonban nem áll módjukban sem értékesíteni, sem kiadni – szögezi le Tatár. „A Zöldfa úton – ami a város szégyene – például most minden megállt, 2-300 ezer forintért sem tudnánk eladni a lakásokat” – zárja a mondandóját az ügyvezető.
Feleakkora lakás, dupla rezsivel
Dóra Ottó a városfejlesztési bizottság szocialista tagja szerint nincs kőbe vésve a bérleti díj, bár szerinte is rugalmas a Salgó Vagyon a lakókkal. A szocialista képviselő szerint a legnagyobb gondot a lakások mérete és a rezsidíj kifizetése jelenti majd.
A mostani, átlag 40 négyzetméteres lakások helyett 28 négyzetméteres garzonokat kínál az önkormányzat, igaz komfortosakat. A távfűtés és vízdíjak mintegy 35 ezer forintos költségét azonban biztosan nem tudják majd megfizetni a családok – borítékolja a képviselő a közelgő feszültség forrását.
| Tataroznak |
A városban több esélyegyenlőségi témájú uniós városfejlesztési projekt fut egyszerre. A szociális városrehabilitáció alapvető célja – legalábbis a kiírás szerint – a lakóhelyi szegregáció mérséklése lenne, a tavaly nyáron indult több mint félmilliárd forint összköltségű projekt fejlesztései azonban csak mérsékelten hatnak ebbe az irányba. A főként a belvároshoz közeli ingatlanok tatarozása és épületgépészeti fejlesztése inkább a magasabb státuszú lakosokat vonzza be, megelőzve a szegregáció kialakulásának veszélyét. Ahogy Telekné Dézsi Piroska, a Salgótarjáni Városfejlesztő Kft. ügyvezető igazgatója elmondásából kiderül, a város közvetlenül a szegregátumok megszüntetésére is pályázott – sikertelenül. A bíráló ugyanis azt szerette volna, hogy a jogcím nélküli lakók is lakáshoz jussanak a pályázat keretében.
A szociális városrehabilitációs programtól teljesen függetlenül indult egy másik uniós projekt is a település egyik leginkább deprivált részén, a Zöldfa utcában. A projekt főként az ottani 8 háztömbben élő, jelentős részben roma lakókat célozza. A közel 150 millió forint összköltségvetésű kétéves akcióba nagyjából száz embert vonnának be a közel ezerkétszáz lakosú városrészen. A bevont családok használhatják a közelben kialakított csillagház szolgáltatásait: egyebek mellett internetezhetnek, a gyerekek délutáni, hétvégi kézműves foglalkozásokon vesznek részt, de aki nem érzi cikinek, a közösségi ház helyiségében akár a szennyesüket is kimoshatják a projekt költségén vásárolt mosógépek egyikében.
Érdekesség, hogy a projektbe annak idején ugyanazt a kompetenciafejlesztést és okj-képzést tervezték bele, amit a kormány most lényegében megvalósít a téli közfoglalkoztatási képzésen. A hasonlóság persze nem véletlen, a közmunkások fejlesztésével megbízott szerv ugyanaz a Türr István Képzési és Kutató Intézet, amely az összes uniós telep program kötelező konzorciumi partnere. A projekt közvetlen megvalósítói szerint a helyzet korántsem tragikus, így legalább jobban az érintettek egyéni problémáira koncentrálhatnak.
A városban futó két esélyegyenlőséget célzó uniós projekt között egyetlen szinergikus kapcsolatot találtunk, az egyházat. Míg a szociális városrehabilitáció hat eleméből kettő is egyházi ingatlanok fejlesztését célozza (a Szent József Plébánia környéke 11 millió forintból csinosodik, az evangélikus egyház egyik épületét pedig 35 millióból szociális foglalkoztatóvá alakítják át), addig a Zöldfa utcai telep program keretében evangélikus lelkésznő látogatja a többségében a Hit Gyülekezetébe járó családokat életvezetési és egyéb tanácsokat adva nekik. |
A szerzők a Roma Sajtóközpont (RSK) munkatársai.
