2014. február. 05. 10:44 hvg.hu Utolsó frissítés: 2014. február. 05. 12:16 Itthon

"Orbán újra és újra elveri majd az Összefogást"

Schiffer András szerint az összefogás éppen a kormányváltást akadályozza meg, az MSZP és az Együtt-PM sem örülnek neki, de más lehetőséget nem látnak.

Schiffer András kemény szavakkal bírálta az ellenzéki összefogást a Republikon Intézet konferenciáján. Mint mondta, ez szerinte éppen a kormányváltást akadályozza meg, mert így soha nem érik el a bizonytalanokat, a választani nem tudókat. De szerinte ezért az „összefogás-hisztériát hájpoló” értelmiség is felelős. Úgy vélte, a volt SZDSZ-es miniszterekkel a soraikban „panoptikum” alakult, emiatt is ilyen alacsony a részvételi hajlandóság, márpedig 50-55 százalékos részvétellel nem lehet kormányt váltani.

A PM-es Karácsony Gergely szerint nem érzelmi kérdés, hogy kell-e összefogás, mert a választási rendszer erre predesztinál, a két fordulós rendszerben először lehet „őszintén” szavazni, aztán lehet a nagy blokkokra voksolni, de erre most nincs lehetőség, ebben a választási rendszerben csak közösen támogatott egyéni jelöltekkel lehet nyerni. A rendszer ráadásul a közös jelölt-külön lista megállapodást is bünteti. „Ezt a játékot mandátumra játsszuk, így mandátumokra kell politikai stratégiát alapozni” – mondta. A közös lista támogatottságával kapcsolatos felmérésekről, amik nem mutattak növekedést, azt mondta, ő annak örül, hogy nem volt visszaesés, hiszen ez azt mutatja, a támogatóik elfogadták ezt a helyzetet, és elhitték: lehet kormányváltás. Szerinte ebben fordulat van. A következő hetekben olyan kampány kell, ami megerősíti a miniszterelnök-jelölt személyét.

A szocialista Molnár Zsolt szerint még mindig várják a soraikba az LMP-t, akár az utolsó pillanatban is, „felkerülhet Schiffer András a lista első öt helyére”, majd megoldják valahogy. Szerintük Szabó Tímea, Gyurcsány Ferenc, Karácsony Gergely vagy Szekeres Imre nem panoptikumi elem, hanem az összefogás sokszínűségét jelenti. Ezt már a közönség (és Schiffer András sem) sem bírta ki nevetés nélkül. Molnár úgy véli 60-70 százalékra fel lehet tornászni a részvételt, és ez már elég lehet a kormányváltáshoz, szerinte ha április 6-án titkosan lehet választani, akkor az emberek elküldik a kormányt.

Karácsony Gergely arról beszélt, a paksi bővítés ügye nagyon fontos lehet, ez mindenben ellentétes azzal, amit a Fidesz eddig mondott: a szabadságharccal, a rezsicsökkentéssel, az államadósság elleni harccal. Szerinte ezzel – és ezt felmérések is mutatják – az emberek is tisztában vannak, és ha világossá tudják tenni, hogy ez családonként egymillió forint terhet jelent, akkor megfordulhat a közhangulat.

„Kösz a gáláns ajánlatot, de van, ami nem eladó” – reagált Schiffer András Molnár Zsolt felvetésére, mint mondta, őszintének tartja az ajánlatot, de ők nem szoktak irányt váltani, nekik a szék, hivatal nem létkérdés önmagában, van, akinek ez nagyon fontos, de nem nekik. „Van olyan, hogy az ember nem parlamenti képviselő, nekem nem tragédia ez” – mondta, hozzátéve, már többször megkörnyékezték őket, még „ennél gálánsabb ajánlatot” is visszautasítottak. Szerinte vagy van választói igény arra, amit képviselnek, vagy „így jártunk”. Ezért „csak matekolásról” szóló alkukba nem fognak belemenni. Schiffer szerint a politikusok szempontjából valóban nem érzelmi kérdés egy választás, de a választók szempontjából igenis az, nagyon fontosak az érzelmi, szimbolikus kérdések, ezzel kalkulálni kell, a választók nem birkák, aki ezzel nem kalkulál, az pórul fog járni. A 2010-es eredmény tanulságait le kell vonni.

Az LMP számára a tét annyi, hogy fel lehet-e tartani azt az esélyt, hogy egyszer ki lehet ragadni a magyar kormányt az oligarchák kezéből. Az LMP ezért rendszerkritikus párt, fel akarják tenni azokat a kérdéseket, hogy hogyan léphette meg Orbán azokat a demokráciakorlátozó lépéseit minden ellenállás nélkül. Ennek le kell vonni a tanulságait, különben Orbán Viktor újra és újra győzni fog – mondta. Ha valaki nem néz szembe azzal, hogy a rendszert kell megváltoztatni, azt a Fidesz újból el fogja verni – mondta, szerinte Paks ügyében jól látszott, hogy a két oldal érdekei megegyeznek, az MSZP úgy szólal fel a paksi bővítés ellen, hogy közben egy prominense az erőműnek dolgozik, Orbán úgy köthet hazaáruló megállapodást, hogy az előző kormányok határozataira építkezhet. Amíg ebből ki nem lépünk, az egyik szolgaságból a másikba esik az ország – mondta.

Schiffer szerint ők nem vesznek majd rész mocskolódó kampányban, de ez nem jelenti azt, hogy nem kritizálnak majd. Azt kommentálva, hogy a Fideszből senki nem jelent meg a konferencián, Schiffer azt mondta, Orbán már régóta kerüli a nyílt vitát, és a Fidesz prominensei is, ezt teszik majd a kampányban végig. „Egy papagájkommandó nehezen is tud érvelni, ők arra gyúrnak, hogy egy szuszra háromszor el tudják majd mondani, hogy rezsicsökkentés” – fogalmazott. Schiffer szerint a 2002-es önkormányzati választások óta bevett gyakorlat, hogy kormánypénzből folytatnak pártkampányt, és az aktuális ellenzék mindig nagyon fel van háborodva, majd nem történik semmi, ez egyszerűen kampányfinanszírozási csalás.

Molnár Zsolt szerint Schiffer politikai víziója nagyon szép, de ez csak a XXIII. század Magyarországán jön el, most más helyzet van. Mint mondta, lehet nem foglalkozni a politikával, de az akkor is utol fog érni mindenkit. „Nem lesz gyűlöletkampány” – hangsúlyozta, noha ezzel vádolják őket. Kritikai kampány lesz, de ez sem személyeskedő jellegű. A Fidesz részéről a „minden hatalmat megtartani” lesz a kampány lényege, szabotálni fognak minden vitát, Orbán is elmenekül majd a tévévitától. Molnár szerint a Fidesz kampányának célja, hogy akit tud, otthon tartson. Szerinte a fő kérdés: a 2006–10 közötti kormány, vagy a 2010 óta regnáló hatalom jövőképe érvényesül? Szerinte, ha ezzel el tudják érni, hogy a jövőről szóljon a választás, akkor lehet mozgósítani, és akkor meg lehet verni a kormányt.

Álkérdés, hogy a kampány pozitív, vagy negatív hangvételű-e – mondta Karácsony Gergő, szerinte a bírálatban az is benne van, hogy egy párt elmondja, mi a fontos neki. Másrészt a Fidesz kampányát olyan amerikai szakemberek vezetik (Arthur Finkelstein például), akik az ellenfél lemészárlásának mesterei, a módszere, hogy nagy felületen terjessz valótlan negatív információkat az ellenfeledről, majd teremts olyan hangulatot, hogy te véded meg a választót tőle. Szerinte hiába sulykolnak valamit nagy felületen, az emberek egy idő után telítődnek vele, és visszaüthet. Karácsony szerint negatív kampány kell, mert nagyon fontos üzenet, hogy „ennek az őrületnek véget vetünk”, ehhez érdemes adni a szavazatot.

Schiffer szerint 1994-től minden választás arról szólt, hogy ha nem az a hatalmi blokk kerül kormányra, amelyiket az adott szónok propagál, vége a világnak, szerinte ezen túlmenően is mondani kell valamit, mert ez Orbán Viktor politikai terméke. Ehhez képest az álbaloldal víziójáról semmi szó nem esett a nyolc év kormányzás alatt, csak arról, hogy ne jöjjön vissza Orbán, és voltak elrontott reformok „egy ilyen környezetben tenyésznek a szélsőjobboldali pártok”. Amíg ezzel az ellenzék nem jön rá, addig Orbán Viktor hátradől, és köszöni szépen, kér egy kávét – fogalmazott. Szerinte nem csak annak kell véget vetni, hogy valaki a nemzeti jelzőt kisajátítja, annak is, hogy valaki a demokrata jelzőt kisajátítja, és aki nem nekik paríroz, az egyből szélsőjobboldali-bérenc lesz. Schiffer szerint lehet a baloldal nemzeti, de akkor az MSZP-nek szembe kell mennie azzal a liberális, szabad kereskedelmi gazdaságpolitikával is, amit a liberális erők kényszerítettek rá Magyarországra.

Molnár Zsolt szerint olyan társadalomképet, ami szabad, de multimentes, még nem találtak ki, ez utópisztikus. Most egy újhorthysta társadalom kiépülését kell megakadályozni.

Végül arra kérték a résztvevőket, hogy tippeljék meg a választások eredményét. Schiffer András szerint reméli, hogy lesz olyan helyzet, hogy Orbánnak mennie kell, de egy kormányváltás nem jelent igazi váltást, ráadásul a 2010 előtti kormánytagok visszajövetele legfeljebb „lelkesebbé teszik a kemény magot, de eltaszítják azokat, akiknek elege van a nemzeti cinizmusból is”, akkor nem lesz kormányváltás.

Molnár Zsolt szerint lesz kormányváltás, és az LMP be fog jutni a parlamentbe. Karácsony Gergő szerint nagyon szoros eredmény lesz, de 50 százaléknál nagyobb esély van rá, hogy kormányváltás legyen, mert a Fideszben kontraszelekció volt az egyéni jelöltek kiválasztásánál. Karácsony Gergely is azt mondta, szeretné, ha az LMP bejutna a parlamentbe.

Hirdetés
hvg360 Köves Gábor 2024. december. 04. 19:30

Jean Reno a HVG-nek: Visszavonulni? Magát a szót sem értem

Már magyarul is olvasható a világhírű francia színész első regénye, az Emma. Jean Renóval a Luc Bessonnal közös múltról, Natalie Portman ellenérzéseiről, egy tehetséges pingvinről, egy vaginába rejtett memóriakártyáról és Robert De Niróról is beszélgettünk.