Vona: „soha még ennyire nem vágytam Londonba”
Ma délután londoni magyarok meghívására beszédet mond Vona Gábor a brit fővárosban. Antifasiszták ezt akár erőszakkal is meg akarják akadályozni. Vona nem hátrál, sőt kijelentette, kint élő lengyelek már jelezték, hogy megvédik, ha kell.
Mint írtuk, a Jobbik-elnök vasárnapi látogatása ellen a londoni közgyűlés egyik tagja, Andrew Dismor is felszólalt. A The Guardian szerint a Vona Gábor beszédének betiltását követelő petíciót 14 ezren írták alá. Dismore azt kérte a belügyminisztériumtól, hogy a Scotland Yard akadályozza meg az általa "a legerősebb, nyíltan fasiszta európai pártnak" nevezett Jobbik londoni gyűlését, amelyet a holokauszt emléknapja előtt egy nappal tartanának.
Négy vezető brit zsidószervezet is közleményt adott ki, amely szerint minden erőfeszítést meg kell tenni annak megakadályozására, hogy "e Jobbik-képviselők az Egyesült Királyságban hirdethessék megvetendő nézeteiket és a gyűlöletet" – idézi a szerdai The Independent.
Közben antifasiszta szervezetek is bejelentették, hogy meg fogják akadályozni a belvárosi Holborn-metróállomás közelében tartott rendezvény lebonyolítását.
Vona azonban kijelentette: nem hátrál meg, mindenképp elmegy Londonba, mint a Facebook-oldalán írja, „soha még ennyire nem vágytam oda”. Azt is leszögezte – s a brit lapok idézik is -, hogy kint élő lengyelek bejelentették, hogy ha a magyarokra akarnak támadni, akkor ők is ott lesznek és közbe fognak lépni.