2014. január. 23. 15:43 MTI Utolsó frissítés: 2014. január. 23. 15:32 Itthon

Paksi paktum: Jávor visszavonta négy népszavazási kezdeményezését

Jávor Benedek, az Együtt-PM társelnöke csütörtökön visszavonta a Nemzeti Választási Bizottsághoz (NVB) múlt pénteken a paksi bővítés ügyében benyújtott négy népszavazási kezdeményezését, de az új indítványa még nem érkezett meg a testülethez.

A politikus kedden egy budapesti sajtótájékoztatón közölte: új népszavazási kezdeményezést nyújtottak be a témában, mert szeretnék elkerülni, hogy a referendum kiírását adminisztratív okok miatt elutasítsák.

Ezzel arra utalt, hogy szombaton hatályba lépett az új népszavazási törvény, miután a köztársasági elnök kitűzte a tavaszi országgyűlési választás időpontját. 

Az új jogszabály több ponton megváltoztatta a korábbi szabályozást, így például már legalább húsz támogató aláírás szükséges egy kérdés benyújtásához, ehhez eddig egy személy kezdeményezése is elegendő volt.

Jávor Benedek kedden újságírókkal közölte: húsz állampolgár – a PM képviselői és elnökségi tagjai, illetve az Együtt 2014 tagjai – támogató aláírásával együtt nyújtotta be az új kérdést, amely így hangzik: Egyetért-e Ön azzal, hogy a magyar államadósság növelésének terhére új atomerőművi blokkok létesüljenek Magyarországon?

Az MTI úgy tudja, az NVI-hez csütörtök délutánig, az NVB-ülés idejéig nem érkezett meg az új népszavazási kezdeményezés.

Hirdetés
hvg360 Lenthár Balázs 2025. január. 09. 19:30

Századfordulós bűnügyek – Az országbíró titokzatos halála

Az alig tíz éve egyesült Budapest első szenzációs bűnügye volt Mailáth György országbíró meggyilkolása, hiszen a korabeli magyar állam legfőbb közjogi méltóságainak egyike vált bűncselekmény áldozatává. A minden információmorzsára éhes közérdeklődés komolyan hátráltatta a nyomozói munkát, amit a sajtó is csak nehezített, ugyanis a legvadabb feltételezéseket is tényként tálalta. Századforulós bűntényekről szóló sorozatunk első része.