2013. december. 11. 17:10 MTI Utolsó frissítés: 2013. december. 11. 17:25 Itthon

MSZP: egymillió embert rakott ki a nyugdíjrendszerből a kormány

Az MSZP szerint nem javult a nyugdíjasok helyzete a kormányváltás óta, miközben a kormány egymillió embert kirakott a nyugdíjrendszerből.

Tóbiás József frakcióvezető-helyettes a szocialisták szembesítő kampányának részeként szerdai sajtótájékoztatóján arról beszélt: a Fidesz 2010-ben olyan, az időseket szolgáló politikát ígért, ami több a szerzett jogok védelménél és a nyugdíjak vásárlóerejének megőrzésénél.

Ehhez képest - folytatta - a kormány szerzett jogokat vett el, amikor megszüntette a korhatár előtti nyugdíjakat, átnevezte és megadóztatta őket, a rokkantakat pedig méltatlan és megalázó felülvizsgálati eljárásnak vetette alá.

Tóbiás József azt mondta: a nyugdíjasok helyzete nem javult érdemben a kormányváltás óta, annyiban pedig még nehezebb is lett, hogy a romló életkörülmények miatt egyre többen közülük családfenntartóvá váltak, gondoskodniuk kell unokáik taníttatásáról, gyermekeik hiteltörlesztéséről.

Az MSZP-s politikus azt is mondta: a kormány a gyorsvonati pótjegy bevezetésével voltaképpen megszüntette a 65 éven felüliek ingyenes utazási lehetőségét.

Korózs Lajos, a szocialisták elnökségi tagja arról beszélt, hogy a Fidesz-kormány egymillió embert kitett a nyugdíjrendszerből: 300 ezren elvesztették korkedvezményes, korengedményes és szolgálati nyugdíjukat, ugyanennyien a rokkantnyugdíjukat, rehabilitációs vagy szociális járadékukat, 400 ezer ember ellátása pedig bizonytalanná vált, miután az özvegyi nyugdíjak, a rokkantsági ellátások és az árvaellátás kikerült a társadalombiztosítási nyugellátásról szóló törvény védelme alól, így bármikor elvehető, csökkenthető, szüneteltethető.

Eközben - jegyezte meg - a kormány eltörölte a járulékplafont, így a legjobban keresők nagyobb ellátásra lesznek jogosultak.

* * * Hogyan egészíthető ki az állami nyugdíj?

A majdani állami nyugdíj szinte biztosan nem lesz elég az aktív korban megszokott életszínvonal fenntartására. Egy megtakarítás azonban megfelelő jövedelemkiegészítést biztosíthat. Ráadásul nyugdíj-előtakarékosság választásával 20% állami támogatás is elérhető. A Bankmonitor nyugdíjmegtakarítás-kalkulátora megmutatja, hogy egy adott összegű havi megtakarítás mekkora nyugdíjkiegészítést jelenthet majd.

Hirdetés
hvg360 Lenthár Balázs 2025. január. 09. 19:30

Századfordulós bűnügyek – Az országbíró titokzatos halála

Az alig tíz éve egyesült Budapest első szenzációs bűnügye volt Mailáth György országbíró meggyilkolása, hiszen a korabeli magyar állam legfőbb közjogi méltóságainak egyike vált bűncselekmény áldozatává. A minden információmorzsára éhes közérdeklődés komolyan hátráltatta a nyomozói munkát, amit a sajtó is csak nehezített, ugyanis a legvadabb feltételezéseket is tényként tálalta. Századforulós bűntényekről szóló sorozatunk első része.