Az MTK Sportegyesület és az NB I-es focicsapatot működtető cég rövidesen egyesülhet, ami látványos ingatlanbizniszre teremt lehetőséget.
Eddig 850 millió forintos tartozást halmozott fel a fideszes Deutsch Tamás európai parlamenti képviselő által elnökölt MTK, illetve a fociklubot működtető MTK Budapest Labdarúgó Zrt. A tartozást a minap – öt további fővárosi sportegyesületével együtt – a kormány nagyvonalúan átvállalta, Deutsch Tamás és Orbán Viktor pedig stratégiai megállapodást írt alá.
Az egyesület és a fociklub belső ügyeit jól ismerő informátorunk szerint hamarosan azt is bejelentik, hogy az MTK Budapest Labdarúgó Zrt. többségi részesedését megvásárolja az egyesület, amely már eddig is 40 százalékot birtokolt.
A zrt. 60 százalékát a korábbi tulajdonos, a Fotex-csoportot irányító Várszegi Gábor 2011 augusztusában régi munkatársainak adta át: Domonyai Lászlónak, az MTK Budapest Zrt. vezérigazgatójának, Tamási Zsoltnak, a Sándor Károly Akadémia igazgatójának és régi üzlettársának, Bukor Ferencnek. Domonyai a HVG-nek nem erősítette meg, hogy a Deutsch elnökletével működő egyesület megvenné a zrt.-t , azt viszont nem titkolta, hogy „vannak jelöltek, most is folynak a tárgyalások a fociklub megvásárlásáról”.
Érdeklődött iránta a Magyarország 48. leggazdagabbjaként számon tartott Jámbor János üzletember is, de az őszi szezon előtt nem lett semmi az ügyletből. Ennek egyik oka Jámbor fő segítője, Vancsa Miklós szerint az volt, hogy a csapatot „szakmailag nem ítélték túl erősnek”. A beígért közpénzből a 2014–2015-ös idényben megújulhat az MTK Hungária körúti stadionja. A Csömöri úti telepen is új sportcsarnok épülhet – így a BSE bekebelezésével az MTK tulajdonába került ingatlanok megüresednek. A két összeolvadt egyesület római-parti sporttelepe is szomszédos egymással, a BSE-telekre is régóta fente már a fogát az MTK.
A további részletekről az e heti HVG-ben olvashatnak.