Gyilkosság Debrecenben: Romániában fogták el a tettest
Romániában fogták el azt a férfit, aki a gyanú szerint szombat éjszaka Debrecenben megölte volt élettársát - mondta Tóth János, a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság bűnügyi főkapitány-helyettese kedden.
A romániai származású, Debrecenben élő magyar állampolgárt családjánál találták meg a román rendőrség segítségével - mondta a főkapitány-helyettes. Tóth János szerint az őrizetben lévő férfi maga kérte, hogy adják át a magyar hatóságoknak, és beismerő vallomást tett.
Az alezredes elmondta, hogy a több késszúrással megölt 42 éves nőre vasárnap hajnalban a fia talált rá az áldozat Sámsoni úti otthonában. A nyomozók kiderítették, hogy volt élettársa ölte meg, aki még aznap éjjel a romániai Szatmár megyei rokonaihoz ment.
A rokonokat telefonon érte el a rendőrség, ők arról számoltak be, hogy a férfi "kárt akar tenni magában". A román rendőrök ezt megakadályozták, és elfogták a férfit. Tóth János szerint a férfi vallomásában azt állította, hogy nem akarta megölni az asszonyt, vitájuk hevében szúrta meg. A rendőrség kezdeményezte a férfi előzetes letartóztatását, emberölés gyanújával folyik nyomozás ellene - tette hozzá az alezredes.