2013. november. 19. 18:53 hvg.hu Utolsó frissítés: 2013. november. 19. 18:53 Itthon

Pénzt kaptak a 2006-os tüntetők a volt főkapitány-helyettes szerint

Pénzt kaptak a tüntetők 2006-ban - mondta az atv.hu szerint a bíróságon Lapid Lajos, a budapesti rendőrfőkapitány akkori helyettese. Szerinte az alaptarifa 5 ezer forint volt, de a rendbontók akár 100 ezer forintot is kaphattak, bár ezt nem tudja bizonyítani.

Tanúként érkezett a bíróságra Lapid Lajos, a budapesti rendőrfőkapitány volt közbiztonsági helyettese, aki nem járult hozzá, hogy vallomását rögzítsék, és az arcát sem mutathatták a kamerák - közölte az atv.hu.

Arról beszélt, hogy felkészületlenül érte a rendőrséget a Kossuth téri tüntetés, és az MTV-székház ostroma is. A Kossuth téri tüntetést szerinte nem akarták feloszlatni, erre valószínűleg nem is lettek volna képesek.

Lapid szerint a tüntetők pénzt kaptak valakiktől. Bár ezt bizonyítani nem tudja, az akkoriban a tüntetéseket biztosító kollégáitól, és civilektől ezek az információk jutottak el hozzá. Azt mondta, egy tüntető ötezer forintot kapott, de ha a kordont is rázta, akkor 10 ezer volt a tarifa, a képeken látható kemény mag pedig 100 ezer forintot is kereshetett.

„Arról is információ volt, hogy Kanadából utalták a pénzt. Ugyanakkor sérelmeztem, hogy ezeket az információkat senki nem ellenőrizte, mert az volt a véleményem, hogy ha elzárják a pénzcsapot, akkor meg is szűnhettek volna az ilyenfajta cselekedetek”- idézte a bíró Lapid Lajos vallomását.

A volt főkapitány-helyettes szerint állítólag a Kossuth tér kiürítésekor egy páncélszekrényt is találtak a tüntetőknél, amiben több százezer forint volt. Lapid egyébként többször ellentmondásba keveredett a korábbi vallomásaival.

Lapid Lajos arról is beszélt, hogy Gergényi Péter mindvégig a Kossuth téren volt, egy úgynevezett mobil vezetési pontnál, ami egy mikrobuszt jelentett – innen irányították a rendőröket. Gergényi Péter korábban azt vallotta, hogy nem járt a helyszínen, és egyébként is alig emlékszik az akkori eseményekre.

Hirdetés
hvg360 Lőrincz Tamás 2025. január. 06. 06:30

A választás időpontjánál is fontosabb, telik-e osztogatásra a Fidesznek, miközben a kilátásoknál csak a közhangulat rosszabb

A Tiszának az előrehozott választás témájának napirenden tartása – ezzel együtt leginkább annak elkerülése – mellett a pártépítés lesz a legfőbb feladata 2025-ben, a Fidesznek pedig a gazdaság felpörgetése és saját táborának megtartása. Mi vár a magyar politikára és a választókra a most kezdődő évben?