Sokan hívtak BKK-buszt telefonon
A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) szerint sikeresek a Budapest III. kerületében a hét végén bevezetett telebuszok. A BKK keddi közleménye szerint munkába menet és munkából hazafelé használják a két járatot.
Az Aranyhegyet érintő 219-es járat csak akkor indul el, ha az indulási időpont előtt legkésőbb fél órával telefonon jelzik a BKK-nak az utazási igényt, és ugyanezen módszer szerint közlekedik a meghosszabbított útvonalon, Csúcshegy felé a 260-as járat.
A központ kedden azt közölte, hogy az első napok tapasztalatai alapján a 219-es és a meghosszabbított útvonalon járó 260-as busz esetében rendszeres utasokról lehet beszélni. Hozzátették, hogy már múlt szombaton és vasárnap is sokan jelezték, hogy utaznának az új járatok egyikével.
Az igényalapú közlekedési mód több vidéki városban működik, Budapesten eddig csak a 937-es éjszakai járat közlekedett ezen a módon.