2013. október. 07. 11:05 MTI Utolsó frissítés: 2013. október. 07. 15:02 Itthon

Szökött bűnözők: meghallgatná Pintért és Handót az MSZP

Pintér Sándor belügyminiszter és Handó Tünde, az Országos Bírósági Hivatal (OBH) elnöke meghallgatását kezdeményezi az MSZP az ároktői bűnbanda két tagjának szökése miatt.

Bárándy Gergely és Harangozó Tamás országgyűlési képviselők szerdára összehívják az általuk vezetett parlamenti ellenőrző albizottságokat – az alkotmányügyit és a rendészetit –, hogy a belügyminiszter és az OBH elnöke ismertesse, hogyan akadályoznák meg a hasonló esetek előfordulását – közölte a két képviselő.

Bárándy Gergely azt mondta, rendszerszintű hibáról van szó, hiszen a rablógyilkossággal vádolt bűnbanda ügyében négy év alatt nem született elsőfokú ítélet, majd a két veszélyes bűnöző házi őrizetből szökött meg. A politikus elmondta, ismét megpróbálják az Országgyűlés napirendjére venni azt a nyár elején beterjesztett törvényjavaslatukat, amelyet az ároktői bűnbanda ügyében tapasztalható késlekedés indokolt.

E szerint soron kívül kellene értékelni a bíró tevékenységét, ha négy éven belül nem hoz ítéletet, és emiatt megszűnik a vádlott előzetes letartóztatása, illetve a nyomozó ügyész felettese is köteles lenne ez esetben soron kívül vizsgálatot folytatni a büntetőeljárás törvényességének és hatékonyságának ellenőrzésére.

Az MSZP-s képviselő hozzátette, azt várják, a kormánytöbbség nyári döntésével szemben most vegye tárgysorozatba javaslatukat.

Harangozó Tamás elmondta, az ároktői bűnbanda ügyében az egyik legnagyobb problémát az okozta, hogy a Bűnügyi Szakértői és Kutatóintézet (BSZKI) csak 2013 márciusában, több mint két év elteltével tudott átfogó szakvéleményt készíteni. Ezt a BSZKI anyagi problémáival hozta összefüggésbe, megjegyezve: az intézetvezető közlése szerint 240 millió forintos fejlesztéssel a három-négyszeresére tudnák növelni kapacitásukat.

A szocialista politikus döbbenetesnek nevezte, hogy nincs erre pénz, miközben például Pintér Sándor egykori cége évente 270 millió forintos megbízási díjért nyújt biztonságtechnikai szolgáltatást a Magyar Postának. Felszólította a kormányt, azonnal intézkedjen, hogy a BSZKI megkapja a működéséhez és a fejlesztéshez szükséges összeget, és a jövő évi költségvetésben is kezeljék kiemelten a bűnügyi nyomozások támogatását.

Harangozó Tamás hozzátette, ez azért is fontos lenne, mert a rendőrség eredményessége tavaly 23 éves mélypontra süllyedt, 270 ezer nyomozást zárt le eredménytelenül.

A rendőrség szombat délelőtt tette közzé, hogy péntek éjjel megszökött a házi őrizetből az idős emberek sérelmére elkövetett rablógyilkosságokkal vádolt ároktői banda két tagja. Fogolyszökés miatt indult eljárás a 26 éves Rostás Henrik és az 51 éves Rostás Elemér ellen.

Hirdetés
hvg360 Ligeti Nagy Tamás 2025. január. 05. 19:30

"Nem csak egy eszköz, hanem ügynök" – Harari elmagyarázza, miért veszélyesebb a mesterséges intelligencia az atombombánál is

Miután az ember lassan beletörődik a múlt megváltoztathatatlanságába, és a jelenben nem igazán érzi jól magát, úgy döntött: a jövőt megtartja magának. Yuval Noah Harari izraeli történész új okoskönyvében az információs hálózatok fejlődését vizsgálva arra jut, lehet, hogy az emberiség történetét Valaki Más írja.