2013. október. 07. 15:44 MTI Utolsó frissítés: 2013. október. 07. 17:12 Itthon

Nem adja ki Hernádi Zsoltot a Fővárosi Törvényszék a horvátoknak

A Mol-vezér elleni európai elfogatóparancsban szereplő bűncselekmény miatt a Központi Nyomozó Főügyészség korábban nyomozást indított, majd azt bűncselekmény hiányában megszüntette. A törvény szerint a Fővárosi Törvényszéknek ezért joga van megtagadni a Horvátország által kezdeményezett elfogatóparancs végrehajtását – és így is tesz.

A horvát igazságügyi hatóság által Hernádi Zsolttal szemben kibocsátott európai elfogatóparancs végrehajtásának, és annak alapján a nevezett személy átadásának tárgyában az eljárásra hatáskörrel és illetékességgel rendelkező Fővárosi Törvényszék a mai napon tárgyalást tartott – írta hétfőn közleményben a törvényszék.

A Fővárosi Főügyészség az ügyben – törvényi kötelezettségénél fogva – megvizsgálta az európai elfogatóparancs végrehajtása és az annak alapján történő átadás feltételeit.

Az Európai Unió tagállamaival folytatott bűnügyi együttműködésről szóló törvény értelmében az európai elfogatóparancs végrehajtását a Fővárosi Törvényszék megtagadja, ha a magyar igazságügyi hatóság (bíróság, ügyész) vagy nyomozó hatóság az európai elfogatóparancs alapjául szolgáló bűncselekmény miatt a feljelentést elutasította, vagy a nyomozást, illetve az eljárást megszüntette.

Jelen esetben megállapítható, hogy az európai elfogatóparancsban szereplő bűncselekmény miatt a Központi Nyomozó Főügyészség korábban nyomozást indított, majd azt bűncselekmény hiányában megszüntette. A Fővárosi Főügyészség megállapította, hogy az ügyben a tényállás teljes egészében azonos, ezért a főügyészség a bíróságon a Hernádi Zsolttal szemben kibocsátott európai elfogatóparancs végrehajtásának megtagadását indítványozta.

A Fővárosi Törvényszék az ügyészi indítványnak helyt adva, a Hernádi Zsolt ellen kibocsátott európai elfogatóparancs végrehajtásának és annak alapján a nevezett személy átadásának megtagadásáról döntött – olvasható a közleményben.

Vörös körözés Hernádi ellen

Múlt kedden lépett hatályba az Interpol körözése, valamint az európai elfogatóparancs Hernádi Zsolt ellen. A horvát portálokon megjelenő hír szerint Hernádi Zsolt az Interpol vörös körözési listájára került fel. A vörös körözés a legmagasabb riasztás, amely arra szólítja fel a szervezet tagjait, hogy helyezzék előzetes letartóztatásba a keresett személyt, abból a célból, hogy később kiadják annak az államnak, amely a körözést kiadta.

Hernádit azzal gyanúsítják, hogy vesztegetési pénzt fizetett Ivo Sanader volt horvát kormányfőnek, hogy a Mol meghatározó befolyást szerezhessen a Mol-INA olajipari vállalat irányításában. Ivo Sanadert ezért tíz év szabadságvesztésre ítélte a horvát bíróság.

A magyar kormány az első perctől fogva a Mol ellen indított támadásként és magyar állami ügyként kezeli a horvát vesztegetési vádakat, ezért az az álláspontja, hogy meg kell védeni a Molt, és meg kell védeni Hernádi Zsoltot.

Horvát fél: ez jogi, nem politikai kérdés

A horvát igazságügyi miniszter, Orsat Miljenic szerint nincs mit megbeszélni a Hernádi Zsolt, a Mol elnök-vezérigazgatója ellen kiadott európai elfogatóparancsról. Az elfogatóparancs kezelése tisztán jogi kérdés, nem politikai – mondta Miljenic hétfőn Luxembourgban az Európai Unió igazságügy minisztereinek találkozóján.

Hirdetés
hvg360 Ligeti Nagy Tamás 2025. január. 05. 19:30

"Nem csak egy eszköz, hanem ügynök" – Harari elmagyarázza, miért veszélyesebb a mesterséges intelligencia az atombombánál is

Miután az ember lassan beletörődik a múlt megváltoztathatatlanságába, és a jelenben nem igazán érzi jól magát, úgy döntött: a jövőt megtartja magának. Yuval Noah Harari izraeli történész új okoskönyvében az információs hálózatok fejlődését vizsgálva arra jut, lehet, hogy az emberiség történetét Valaki Más írja.