A vonatbaleset után egy vágányon elindulhat a forgalom
Egy vágányon megindulhat a vonatforgalom a Somogy megyei Szentán, ahol vasárnap egy tehervonat két kocsija kisiklott.
A hajnali órákra a szentai állomás harmadik vágányát szabaddá tették, és a felsővezetékét visszakapcsolták a hálózatba a MÁV szakemberei, ezért ezen a vágányon a menetrendnek megfelelően megindulhat a vonatközlekedés – írta közleményében a Mávinform. Így Csurgó és Somogyszob között már nem kell pótlóbuszra átszállniuk az utasoknak a két kocsijával kisiklott tehervonat miatt.
A Mávinform tájékoztatása szerint a vasúttársaság munkatársai továbbra is dolgoznak a kisiklott teherkocsik visszaemelésén, elvontatásán és a megrongálódott egyik sínpár, valamint a felette húzódó felsővezeték helyreállításán, amelyet várhatóan hétfőn napközben fejeznek be. A vasúttársaság szakértői még vizsgálják a vonatsiklás okát.