Már szervezik a közösségi szolgálatot
Eddig az iskolák csaknem 25 százaléka kezdte el megszervezni a 9. évfolyamosok számára a közösségi szolgálat teljesítéséhez szükséges hátteret - közölte az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet (OFI). Az intézet több helyszínen szervez konferenciákat a következő hetekben az érdeklődő pedagógusoknak, és ingyenes továbbképzések is lesznek.
A közösségi szolgálat sikeréhez jól kidolgozott módszertanra és jól szervezett együttműködésre van szükség, és fontos a pedagógusok felkészítése, támogatása is - mondta Bodó Márton, az OFI tudományos munkatársa.
Ennek érdekében külön portállal, konferenciákkal, tájékoztató napokkal és ingyenes továbbképzésekkel segítik a tanárok munkáját, ami azok számára is hasznos lehet, akik már elindították a programot.
Az intézet a héten Kaposváron tartott tájékoztatást, október 16-án Szekszárdon, október 28-án Szentendrén, november 21-én Budapesten várja konferenciákkal az érdeklődő pedagógusokat. Emellett 2014 elején további tájékoztató napokat is szerveznek.
Hamarosan akkreditált, térítésmentes, 60 órás továbbképzések is lesznek, amelyeken több ezer pedagógus vehet részt.
A közlemény szerint a közösségi szolgálat megszervezéséhez jelentős segítséget nyújtanak az önkormányzatok, emellett számos országos szervezettel sikerült együttműködést kialakítani.
Közölték, hogy októberétől az országos katasztrófavédelem szervei (tűzoltóságok, polgárvédelmi szervek) minden hónapban legalább öt alkalmat kijelölnek a közösségi szolgálat teljesítésére, emellett az országos polgárőrség az ország minden megyéjében szervez programot idősek látogatására.
A szentendrei skanzenben a tanulók többek között bekapcsolódhatnak a restaurátorok munkájába, muzeológusok segítségével az adattárban tevékenykedhetnek, és a gasztronómia iránt érdeklődők is találnak számukra érdekes elfoglaltságot.
Az Ökumenikus Ifjúsági Iroda pedig a "72 óra kompromisszumok nélkül" elnevezésű, önkéntes szociális akcióval várja az érdeklődő tanulókat.
Közösségi szolgálat egészségügyi, szociális és jótékonysági, oktatási, kulturális és közösségi, környezet- és természetvédelmi, katasztrófavédelmi, idős emberekkel, óvodás korú, sajátos nevelési igényű gyerekekkel, tanulókkal közös sport- és szabadidős tevékenység területén végezhető.
A diákok így számos, érdeklődésüknek megfelelő tevékenység közül választhatnak, amit összesen 50 órában kell teljesíteniük, naponta legfeljebb 3 óra elszámolásával és szülői jóváhagyással. A közösségi szolgálat szervezését a Közösségi Szolgálat Portál is segíti.
A szolgálat azoknak a nappali tagozatos diákoknak kötelező, akik 2016. január 1. után érettségiznek.