Kövér visszahívta volna, inkább lemondott jegyzői megbízatásáról Szilágyi Péter
A politikus döntését indokolva elmondta, úgy érzi, megrendült benne a bizalom, így viszont nem tudja ellátni munkáját.
Szilágyi Péter hétfőn lemondott az Országgyűlés jegyzői posztjáról – ezt a független képviselő jelentette be budapesti sajtótájékoztatóján.
A politikus döntését indokolva elmondta, úgy érzi, megrendült benne a bizalom, így viszont nem tudja ellátni munkáját. A független képviselő kijelentette, hogy a házbizottság két héttel ezelőtt ülésen az Országgyűlés elnöke, Kövér László felvetette a megbízatásából való visszahívás lehetőségét. Hozzátette, a Ház vezetése viszont azóta sem kereste meg az ügyben, pedig szavai szerint elvárta volna, hogy házelnökkel pontosan tisztázzák, miért szeretné visszahívni a posztról.
A független képviselő azt is közölte: biztos abban, hogy minderre azért került sor, mert az ülésteremben élt azzal a véleménynyilvánítási szabadsággal, amelyik meglátása szerint mindenkit megillet.