2013. szeptember. 12. 16:28 hvg.hu Utolsó frissítés: 2013. szeptember. 12. 16:59 Itthon

Schmuck Andor saját levelét kézbesítette a pápának

A magyar szociáldemokraták a katolikus egyházfő támogatását kérik az szociális temetésre vonatkozó törvény módosítása érdekében. Schmuck Andor, a Szocdemek elnöke személyesen adta át a vatikáni San Carlo Palotában az erről szóló levelet.

Schmuck Andor a vatikáni találkozót megelőzően egyértelművé tette, hogy a magyar parlament által elfogadott törvényben szereplő kötelezettség embertelen és ellentétes a keresztényi elvekkel - közölte a párt.
 
A levél szerint a gyászolók személyes, tevékeny részvételére, köztük a holttest mosdatására, felöltöztetésére, a sír megásására vonatkozó, immáron törvényi kötelezettség teljességgel elfogadhatatlan.
 
A Szocdemek vezetője által szignált levél szerint a párt tagjai és szimpatizánsai hálás szívvel adóznak a „....Szentatya szegények és rászorulók érdekében végzett áldozatos munkájának, ezért kérik, hogy ebben a kérdésben a katolikus egyházfő álljon ki a rászorulók érdekében, segítse a keresztényi elvek megvalósulását a gyász szomorú pillanataiban.“
 
A párt politikai céljai megvalósítása érdekében hangsúlyos módon veszi igénybe a jövőben a külpolitika eszközeit és a nemzetközi kapcsolatok által biztosított érdekérvényesítési lehetőségeket - tette hozzá a közlemény.

 

Hirdetés
hvg360 Lenthár Balázs 2025. január. 09. 19:30

Századfordulós bűnügyek – Az országbíró titokzatos halála

Az alig tíz éve egyesült Budapest első szenzációs bűnügye volt Mailáth György országbíró meggyilkolása, hiszen a korabeli magyar állam legfőbb közjogi méltóságainak egyike vált bűncselekmény áldozatává. A minden információmorzsára éhes közérdeklődés komolyan hátráltatta a nyomozói munkát, amit a sajtó is csak nehezített, ugyanis a legvadabb feltételezéseket is tényként tálalta. Századforulós bűntényekről szóló sorozatunk első része.