2013. szeptember. 03. 13:38 MTI Utolsó frissítés: 2013. szeptember. 03. 15:17 Itthon

MSZP: mindenki nyerni fog a kormányváltással

Az MSZP szóvivője szerint kormányváltás lesz 2014-ben, amivel az egész ország nyerni fog.

Kormos Kata keddi budapesti sajtótájékoztatóján így reagált arra, hogy Selmeczi Gabriella Fidesz-szóvivő az MSZP és a Demokratikus Koalíció (DK) hétfői tárgyalását kommentálva azt mondta: a gyermeket nevelő családokra és a munkavállalókra nézve a legveszélyesebb a "baloldali paktum". A szocialista párt szóvivője úgy fogalmazott: "a bukás előtt álló Fidesz-kormány utolsó rúgásaiként értelmezhető" Selmeczi Gabriella sajtótájékoztatója.

Kormos Kata szerint nincs kétség afelől, hogy a Fidesz fél, és jogosan teszi, hiszen a hétvégi szigetszentmiklósi időközi önkormányzati képviselő-választás – amelyet az MSZP, a DK és az Együtt közös jelöltje nyert meg – is megmutatta, az összefogással le lehet váltani a jelenlegi kormányt, ami – mint mondta – 2014-ben meg is fog történni, a változással pedig az egész ország nyerni fog.

Mindenki, aki mára elveszítette a reményt, a biztonságot, visszakapja majd 2014-ben – hangsúlyozta, hozzátéve, hogy az MSZP programja Magyarországról szól, az igazságról, a biztonságról, a kiszámíthatóságról és a jólétről.

A szóvivő azt mondta, öt társadalmi csoport, a gyermekek, a nők, a munkavállalók, a nyugdíjasok, valamint a kis- és középvállalkozók egészen biztosan nyertesei lesznek a szocialisták kormányzásának.

Hirdetés
Címkék
hvg360 Ligeti Nagy Tamás 2025. január. 05. 19:30

"Nem csak egy eszköz, hanem ügynök" – Harari elmagyarázza, miért veszélyesebb a mesterséges intelligencia az atombombánál is

Miután az ember lassan beletörődik a múlt megváltoztathatatlanságába, és a jelenben nem igazán érzi jól magát, úgy döntött: a jövőt megtartja magának. Yuval Noah Harari izraeli történész új okoskönyvében az információs hálózatok fejlődését vizsgálva arra jut, lehet, hogy az emberiség történetét Valaki Más írja.