2013. szeptember. 02. 08:45 MTI Utolsó frissítés: 2013. szeptember. 02. 09:20 Itthon

Fidesz: elérhetetlen az újabb kétharmad

Egy időközi önkormányzati választásból nem kell messzemenő következtetéseket levonni – reagált Gulyás Gergely, a Fidesz frakcióvezető-helyettese az ATV Start című műsorában hétfő reggel arra, hogy az MSZP, a DK és az Együtt közös jelöltje nyerte a szigetszentmiklósi időközi önkormányzati képviselő-választást. A kormánypárti politikus gratulált a győztesnek.

Senkinek nincs olyan illúziója, hogy a Fidesz 2010-es önkormányzati vagy parlamenti választási eredménye megismételhető, így az ellenzéki pártok nagyon optimisták lehetnek, mert annál azért jobban fognak szerepelni – mondta Gulyás Gergely. Szerinte a létrejövő ellenzéki összefogás ugyanazokból az emberekből áll, akik 2010 előtt az MSZP és az SZDSZ kormányzását megjelenítették.

Az Országgyűlés alkotmányügyi bizottságának fideszes tagja szerint ebben a kormányzati ciklusban – a benyújtott ötödik korrekció után – további alkotmánymódosítás már nem lesz.

Gulyás Gergely a jelenlegi választójogi rendszerben irreálisnak, gyakorlatilag elérhetetlennek tartja a kétharmados többség megszerzését, így szerinte a jövőben csak nagyon ritkán lesznek alkotmánymódosítások.

A hivatalos előzetes eredmények szerint Szigetszentmiklós 8-as számú egyéni választókerületében Ladányi Sándor az MSZP, a DK és az Együtt – a Korszakváltók Pártja közös jelöltje 359 szavazattal (52,03 százalék) nyerte meg a választást, amelyet azért kellett kiírni, mert egy önkormányzati képviselő, Kécza György (Fidesz-KDNP) május 2-án elhunyt.

Hirdetés
hvg360 Tornyos Kata 2025. január. 07. 12:00

Vészesen terjednek a légúti fertőzések, de honnan tudjuk, hogy coviddal, influenzával vagy megfázással van-e dolgunk?

A téli időszak minden évben egyet jelent az influenzaszezonnal, és ez idén sincs másként. Magyarországon fokozódik a járványhelyzet, szinte mindenki talál a környezetében olyan embert, aki lázra vagy köhögésre panaszkodik, de még nem késő beadatni az influenza elleni védőoltást a HVG által megkérdezett szakértők szerint. Mi a különbség tünet és tünet között, és melyik légúti megbetegedés lehet igazán veszélyes? Erről is beszélt Várdi Katalin pulmonológus és Kemenesi Gábor virológus.