Sokkolta a Vasas szakszervezetet a Dunaferr által bejelentett 1500 fős leépítés, a cégvezetés szerint viszont "csak így lehet megőrizni a többi 6000 alkalmazott munkahelyét". Azt ígérik, a kohászat nem fog megszűnni, most is inkább a bürokráciát építenék le. A jövő azonban bizonytalan: a vasmű jelenleg az alapanyagot is hitelbe kapja az anyavállalattól, ráadásul az orosz, ukrán versenytársak jóval olcsóbban termelnek. Az ország egyik legfejlettebb településének számító Dunaújvárosban – kis túlzással – minden a Dunaferrtől függ. Riport.
"Ez a város pár éve még mindig az ország öt leggyorsabban fejlődő települése közé tartozott", "Dunaújváros még mindig az egyik legfejlettebb város Magyarországon, ebből azért nem lesz Ózd"; "itt még mindig lényegesen jobb a gazdasági helyzet, mint máshol, csak nem lesz tömeges munkanélküliség!" – a héten bejelentett elbocsátások ellenére a hvg.hu tudósítója nem tapasztalt katasztrófahangulatot Fejér megye második legnagyobb településén. Pedig az derült ki, hogy az ISD Dunaferr Zrt. dunaújvárosi vasmű dolgozóinak 23 százalékát akarja elbocsátani, azaz közel 1500 embert tesznek utcára. Igaz, a cég hivatalos közlése szerint az elbocsátások főleg az adminisztrációban dolgozó személyzetet érintik majd, de kisebb számú kétkezi munkást is elküldenének.
Kálmán András volt polgármester, a vasmű korábbi ügyvédje ugyanakkor arról beszélt tudósítónknak: nincs ok az optimizmusra a vasmű jövőjével kapcsolatban. „A gyár rendszerváltás utáni történetében még nem voltak ilyen mértékű elbocsátások. Tavasz óta azonban közismertek az erről szóló tervek, amiket a kohó átépítése miatt elhalasztottak. Egyébként a cégvezetés már a kohót is csak vonakodva indította újra, márpedig ha a kohászat megszűnne, akkor a munkások közel 40 százaléka maradna munka nélkül. Ráadásul kohászként sokkal nehezebb máshol elhelyezkedni, mint adminisztrátorként.”
Amikor még minden szép volt
A 2002-ig állami tulajdonban álló dunaújvárosi vasművet 11 éve privatizálták, azóta a gyárat az orosz-ukrán kézben lévő Steelhold Limited működteti. A Dunaferr eladása a privatizáció egyik sikeresebb példájának számít, a vállalat ugyanis teljesen egyben maradt, nem küldték el a korábbi dolgozókat. Sőt, a gyár meghatározó jelentőségű a város életében. Hogy mást ne mondjunk, Dunaújváros így lett igazi sportfellegvár: a többszörös bajnok női kézilabdacsapat, illetve az utóbbi években Acélbikák néven szereplő – szintén többszörös bajnok – jégkorongklub támogatásában is alapvető szerepe van a vasműnek. És hát volt itt 1999-2000-ben bajnok futballcsapat is.
A privatizációnál nagy súllyal érvényesültek a Vasas Dunaferr Szakszervezet feltételei, amely ma is képviseli a vasüzem munkásait. Részben az ő kezdeményezésükre alakult meg például a vállalat finanszírozásában az Acél Alapítvány, amely az elbocsátott vasgyári dolgozókat korábbi fizetésük 80 százalékáért egy évig alkalmazza, ezalatt szakképzést kapnak, és segítik őket új munkahelyet találni.
Az ISD Dunaferr Zrt. úgy 2008-2009-ig nyereségesen működött, utána azonban – amikor jelentősen esett a nyersacél piaci ára – súlyos hanyatlás kezdődött: tavaly közel harmincmilliárdos mínuszban zártak. A cég állományának leépítése már több mint egy éve tervbe van véve, tavaly év elején 800 alkalmazott elbocsátását fontolgatták, amit a szakszervezet által szervezett sztrájk végül megakadályozott. Ugyanekkor vetődött fel, hogy leállítanák az acélkohászatot, és a gyár a jövőben csak az Ukrajnából behozott nyersacél megmunkálásával foglalkozna. Mindez részben azért, mert küszöbön állt a két kohó felújítása. (Ezeket ugyanis bizonyos időközönként muszáj átépíteni, hogy folytathassák a termelést.) Végül köztes megoldást választottak, a két kohó közül az egyiket újították csak fel, s év eleje óta a vasmű csak eggyel üzemel.
„Hogy megmaradjon az acélgyártás"
Mezőközy András, a Dunaferr szóvivője a hvg.hu-nak azt mondta, „azért van szükség az elbocsátásra, hogy a megmaradó közel 6000 ember munkahelyét meg tudják menteni.” Mint mondta, a tavalyi évben a cég közel 30 milliárdos veszteséget termelt, ami miatt kénytelenek keresni a költségcsökkentés lehetőségeit. „A veszteségeket elsősorban az acélpiac válsága okozta, egyre kevesebbért tudjuk eladni a termékeinket, a Dunaferrnél előállított bugát Ukrajnából sokkal olcsóbban meg lehet szerezni. Ezért afelé kell elmennünk, hogy magasabb hozzáadott értékű termékeket állítsunk elő.” Hozzátette: emellett a Dunaferr alkalmazottai jóval a magyar átlag felett keresnek, havonta átlagosan 350 ezer forintot vihetnek haza, és (sokan) kapnak 13. és 14. havi fizetést, ezeknek a kifizetésére jelenleg a kollektív szerződés és az egyoldalú munkaszerződés szerződésmódosítás tilalma kötelezi a céget.
Mezőközy szerint a leépítés önmagában nem lesz elég, a veszteség ledolgozása érdekében szükség lesz a cég termékkörének megváltoztatására is, a nyersacél mellett fokozni szeretnék a magasabb hozzáadott értékű termékek (például bevonatolt acél szalagok és lemezek) gyártását, de elmondása szerint „a cégvezetés elkötelezett, hogy megmaradjon az acélgyártás is”. „A kohászat kulcstevékenység, onnan csak óvatosan bocsátanánk el embereket. A leépítések elsősorban az adminisztrációs állományt érintik, de lesznek fizikai munkások is az elbocsátottak között, különösen, ami a kölcsönzött munkaerőt illeti.”
"Fűnyíró elv"
Az elbocsátások várhatóan jövő év elejéig elcsúsznak, a cégvezetés addig a helyi vezetőkkel tárgyal majd arról, honnan küldik el a kijelölt 1500 főt. Mezőközy szerint nem terveznek további leépítéseket, de a közeljövőben, valószínűleg nem nyílnak új munkahelyek sem. „A hengerműben több beruházás is folyamatban van, amik a termelékenységet fogják növelni, de további munkaerőt nem igényelnek. A legtöbb munkaerőt a kohászat igényli, de annak a bővítése a mostani a piaci helyzetben nem képzelhető el.”
„Szeretnénk megérteni, mi az elbocsátások oka, és miért pont ennyi embert küldenek el. Bár kértünk, egyelőre semmilyen kimutatást nem kaptunk a cég struktúrájáról, nem tudjuk, hol van munkaerő-felesleg, ami indokolja a leépítést. Tartok tőle, azért, mert ez a koncepció még ki sincs dolgozva” – mondta a hvg.hu-ak Mucsi Zoltán, a Vasas Dunaferr Szakszervezet elnöke. Szerinte elképzelhető, hogy a nagymértékű leépítés nem a Dunaferr, hanem a főtulajdonos döntése volt, aki az egész konszern költségeit próbálja csökkenteni, a magyar cégvezetők pedig csak az ők utasításait hajtják végre. „Lehet, hogy fűnyíró elven végzik a leépítést: a helyi vezetők kapnak egy számot, ennyi embert muszáj elküldeniük, és most azt nézik, honnan hiányozna a legkevésbé 1500 dolgozó.” Mucsi szerint azonban ilyen mértékű leépítés nem lehetséges anélkül, hogy a cég működőképessége ne kerüljön veszélybe, mivel sok helyen már így is kevés a fizikai munkás.
A szakszervezet sérelmezi azt is, hogy az 1500-as szám kijelölése előtt a cég nem egyeztetett velük. „Hivatalosan csütörtökön jelentették be a gyárban a tervezett elbocsátások mértékét, és csak utána kezdenek egyeztetéseket a szakszervezettel. Normális esetben ez fordított sorrendben történne.” Szerinte az is problémás, hogy nem kaptak a cégvezetéstől semmilyen alternatív ajánlatot, nem tárgyaltak például arról, hogy a munkahelyek megőrzése érdekében esetleg csökkenhetnének a bérek, ehelyett a vezetés kész tényként beszél a leépítésről. „A szakszervezet célja a munkahelyek megvédése, ehhez készek vagyunk kompromisszumokat kötni. Korábban is belementünk abba, hogy jövedelem csökkentéséért megmaradjanak munkahelyek, most viszont fel sem ajánlottak ilyen lehetőséget” – állítja az érdekvédő.
Mucsi szerint nemcsak a dolgozók, de Dunaújváros érdekében sem szabadna a tervezett módon végrehajtani a leépítést. „A városnak, az országnak sem érdeke, hogy ennyi munkanélküli a városra zúduljon. Ezen az Acél Alapítvány sem tud segíteni, hiába képzik át az elküldött munkásokat, azzal csak képzettebb munkanélkülieket termelnek ki. Mi azt szeretnénk, hogy az érintetteknek garantáltan legyen munkahelyük, ennek érdekében hajlandóak vagyunk a politikához fordulni.” A szakszervezet korábban több levelet írt állami vezetőknek és a dunaújvárosi önkormányzatnak: a kormánytól elsősorban azt várják, lobbizzon a tulajdonos konszernnél, és hogy próbáljon munkahelyeket biztosítani Dunaújvárosban és vonzáskörzetében.
Megszenvedné a város
Hasonló lépéseket tervez a város polgármestere, Cserna Gábor is, aki a napokban Szijjártó Péter külügyi és külgazdasági ügyekért felelős államtitkárral tárgyalt arról, hogy a kormány vegye rá valamelyik Magyarországra készülő beruházót: Dunaújvárosban nyisson üzemet. Az aztán felvehetné a munkanélkülivé váló Dunaferr-dolgozókat. A polgármester a hvg.hu-nak azt mondta, őt is meglepte a bejelentett leépítés, amiről először a sajtóból értesült, és „amint megtudják, kiket bocsátanak el, elkezdik a tárgyalást az államtitkársággal arról, milyen kormányzati segítségre számíthatnak.” Cserna hozzátette, nincs információ arról, hogy további leépítés készülne, ám ha a vasmű leáll, az súlyos következményekkel járna Dunaújvárosra nézve. Az üzem – emlékeztetett ő is – történelmileg összefonódott a várossal, így a bezárás nemcsak a gazdasági, hanem a kulturális és sportéletet is visszavetné.
Kálmán András expolgármester viszont úgy érzi, nehéz lesz az államnak beruházókat Dunaújvárosba csábítani. „Most is számos nagy gyár van itt, köztük a Hankook, meg papírgyár és MOM-mérleggyár, és van még bőven beépíthető terület is, mégsem települt be évek óta egy új vállalat sem. A városban a munkanélküliség magyar viszonylatban rendkívül alacsony, de az idősebb embereknek így is nehéz munkát találnia, hiszen a meglévő gyárak elsősorban fiatalokat keresnek.” A volt polgármester szerint nagy az esély a kohászat megszüntetésére, mert jelenleg sokkal olcsóbban lehet behozni nyersacélt (úgynevezett bugát) Ukrajnából vagy Oroszországból, mint amennyiért Magyarországon le lehetne gyártani. A bugákat egyébként évek óta hitelbe kapja a gyár, így a tartozása az anyavállalat felé mára meghaladja a 300 millió dollárt. Mezőközy András ennek ellenére azt ígéri: biztosan megmarad a kohászat Dunaújvárosban, és a kohászok állása is biztonságban lesz, csupán egy ideig még „egykohós üzemmódban” működik majd a vasmű, beruházások pedig csak a hengerműben várhatóak.
Autógyárak lesznek a megmentők?
Ha a tulajdonos tényleg komolyan gondolja, hogy Dunaújvárosban a folyékony fázist továbbműködteti, akkor a kohászok munkahelye biztosabbnak látszik még akkor is ha a legutóbbi információk szerint egy ideig csak egy kohó működne. Szerinte a céget leginkább egy jó konjuktúra visszatérése tenné nyereségessé, amilyen 2004-2008 között volt. „Néhány éve talicskával tolhatták ki a pénzt a vasműből, jelenleg viszont válságban van az acélpiac, és amíg a válság nem múlik el, addig a vasmű nem is lesz nyereséges. Az elmúlt időszakban viszont 4-5 évenként ingott meg, majd kapott újra erőre az acélpiac, így lehet, hogy hamarosan ismét nyereséges lesz acélt gyártani, ezért érdemes lenne a kohászokat megtartani.” Közismert, hogy Magyarországon szinte nincs kohászszakmára történő képzés.
Mivel az Európai Unióban működő kohászati vállalatok viszonylag nagyon szigorú környezetvédelmi és egyéb előírások között működhetnek, nagyon nehéz az acélpiacon versenyképesnek lenni. Az európai acélpiac, így Dunaújváros is hátrányban van elsősorban az un. BRIC országokkal szemben – Brazília, Oroszország, India és Kína – ahol messzemenőleg nincsenek olyan szigorú előírások mint az EU-ban, ugyanakkor a munkaerő ára is lényegesen alacsonyabb. Arról is hallottunk, hogy ezekben az országokban néhány esetben a kohászattal foglalkozó gyárak még állami támogatást is kapnak. További versenyelőnyt jelent számukra, hogy az alapanyagok helyben rendelkezésre állnak. Azt gondolom, hogy közép és hosszútávon az acélgyártásunknak a magasabb hozzáadott értékű, minőségi termékek irányába kell elmozdulni. A nagyobb hozzáadott értékkel és a kiváló minőséggel - amelyhez nagyon gyors és a korszerűsítést jelentő beruházásokkal kell párosulnia- versenyben maradhatunk. Ne felejtsük el, hogy Magyarországon több korszerű autógyár működik, amelyek nyersanyagszükségletét Dunaújváros is a jövőben biztosíthatná.
Dunaújvárosban tehát egyelőre bizakodnak, pedig éppen a már említett focicsapat sorsa mutatta meg, mennyire törékeny az "újvárosi jólét": 2000-ben, amikor folyt a pezsgő a bajnoki cím megnyerése után a stadionban, és azt lehetett találgatni, kikkel mérkőzhetnek majd a Bajnokok Ligájába jutásért (nem jött össze), nem sokan gondolták, hogy három éven belül már ki is zuhannak az első osztályból. Bár ott először még visszajutási terveket szőttek, előbb a vegetálás, majd a végromlás évei következtek, és 2009-ben megszűnt a futball a városban. Igaz, most ismét próbálkoznak a focisták is – a másodosztályban.
