2013. augusztus. 11. 12:37 MTI Utolsó frissítés: 2013. augusztus. 11. 12:29 Itthon

Vona beszólt, a román külügy kiakadt

A román külügyminisztérium határozottan elítéli a borzonti táborban szombaton elhangzott kijelentéseket, és a magyar kormánytól is elvárja, hogy elhatárolódjon a Jobbik itt kifejtett álláspontjától.

A bukaresti külügyminisztérium vasárnap közleményben reagált az Erdélyi Magyar Ifjak (EMI) egyesület által Székelyföldön szervezett 9. EMI-táborban szombaton lezajlott fórumra. A rendezvényen Vona Gábor, a Jobbik elnöke a romániai magyarok helyzetéről úgy vélekedett: ha a magyar érdek csak konfliktus vállalásával képviselhető, akkor a konfliktust is vállalni kell.

A román külügyi közlemény ezt nagyon súlyos, a nemzetközi joggal, az európai szabványokkal, valamint a magyar-román alapszerződés és stratégiai partnerség alapelveivel ellentétes kijelentésnek minősítette. Egy ilyen álláspont teljességgel idejétmúlt, és ezt a leghatározottabban el kell ítélnie minden romániai, magyarországi és európai felelős tényezőnek - szögezte le a bukaresti külügyminisztérium.

A közlemény szerint az etnikai alapú autonómia nem része a nemzeti kisebbségekre vonatkozó "elfogadott európai szabványoknak", miképpen a "úgynevezett kollektív jogokat" is kizárja a kétoldalú kapcsolatok témái közül az 1996-ban megkötött magyar-román alapszerződés. A román külügyminisztérium visszautasít minden szélsőséges megnyilvánulást, amelyre Románia területén kerül sor, s azt állapítja meg, hogy "egy hónapon belül másodszor kényszerül állást foglalni egyes magyar hivatalosságoknak a stratégiai partnerségnek ellentmondó kijelentéseivel szemben, amelyek Románia szuverén területén rendezett nyári táborokban hangzottak el".

Július 24-én George Ciamba román külügyi államtitkár a Tusnádfürdőn rendezett 24. Bálványosi Nyári Szabadegyetemről szólva úgy vélekedett, hogy egyes magyarországi politikusoknak a romániai közigazgatási átszervezés kapcsán tett kijelentései beavatkozást jelentenek a romániai demokratikus, legitim és szuverén folyamatba.

Hirdetés
hvg360 Lenthár Balázs 2025. január. 09. 19:30

Századfordulós bűnügyek – Az országbíró titokzatos halála

Az alig tíz éve egyesült Budapest első szenzációs bűnügye volt Mailáth György országbíró meggyilkolása, hiszen a korabeli magyar állam legfőbb közjogi méltóságainak egyike vált bűncselekmény áldozatává. A minden információmorzsára éhes közérdeklődés komolyan hátráltatta a nyomozói munkát, amit a sajtó is csak nehezített, ugyanis a legvadabb feltételezéseket is tényként tálalta. Századforulós bűntényekről szóló sorozatunk első része.