2013. július. 31. 06:21 MTI Utolsó frissítés: 2013. július. 31. 06:10 Itthon

Új villamosok érkeztek Debrecenbe

Augusztus 20-ra be kell fejezni a város egyik legforgalmasabb csomópontjának helyreállítását. A 2-es villamosvonal csaknem 80 százalékos készültségben van, hamarosan kezdődhet a tesztüzem.

A debreceni 2-es villamosvonal csaknem 80 százalékos készültségben van, az új pálya első szakaszán rövidesen indulhat a próbaüzem - mondta Miklóssy Ferenc, a kivitelező konzorcium vezető tagvállalata, a Keviép Kft. ügyvezetője.

A Hunyadi János utcai csomópontban az 1-es vonalról leágazó új szakasz első részén elkészültek az egyik pályatesttel, így a Jerikó utcáig vezető szakaszon megkezdődhet a próbaüzem.

A 2-es vonal önálló szakasza összesen 4,3 kilométer hosszú lesz. A vasúti pályatest hossza - mivel döntő részben két vágányt építenek - összesen 7 kilométer lesz, ebből 5,5 kilométer már készen áll. Elkészült a felsővezeték is 5,6 kilométer hosszan, a 82-84 kilométernyi földkábeleknek pedig már a 95 százalékát lefektették - sorolta Miklóssy Ferenc.

Augusztus első napjaiban még a régi villamosokkal mennek fel az új szakaszra, néhány nappal később viszont már az új spanyol járművek is itt futják majd a próbajárataikat - mondta el, hozzáfűzve, hogy szerdán helyezik feszültség alá az új szakaszon a felsővezetékeket. Debrecenbe eddig három érkezett meg a 18 megrendelt CAF szerelvényből, közülük kettő már az 1-es vonalon végzi a próbafutásokat.

Miklóssy Ferenc kiemelte: feszített tempóban, a hét minden napján napi 12-16 órában dolgoznak mintegy 250-en a villamospályán.

A Salétrom utcán található új remízzel már elkészültek, és augusztus 8-ig a Petőfi téri - az 1-es vonallal közös - végállomást is visszaadják a forgalomnak.

Az augusztus 20-i Virágkarnevál előtt teljesen helyreállítják a város egyik legforgalmasabb csomópontját a Hunyadi János utca és a Péterfia utca kereszteződésében, de néhány további szakaszon - például a Honvéd és Csemete utca kereszteződésében - is megindulhat a forgalom a több hónapos lezárások után.

A munkálatok kapcsán rámutatott: a legnehezebb hónapok a mostaniak, augusztus végéig az új villamosvonal legtöbb szakasza teljesen kész lesz, összességében pedig tartható a december 20-ai átadás. 

Hirdetés
hvg360 Ligeti Nagy Tamás 2025. január. 05. 19:30

"Nem csak egy eszköz, hanem ügynök" – Harari elmagyarázza, miért veszélyesebb a mesterséges intelligencia az atombombánál is

Miután az ember lassan beletörődik a múlt megváltoztathatatlanságába, és a jelenben nem igazán érzi jól magát, úgy döntött: a jövőt megtartja magának. Yuval Noah Harari izraeli történész új okoskönyvében az információs hálózatok fejlődését vizsgálva arra jut, lehet, hogy az emberiség történetét Valaki Más írja.