16 százalékkal több pénzt kapnak a kommunista diktatúrában meghurcoltak
Emelkedik a kommunista diktatúrában meghurcoltak juttatása, erről szerdán döntött a kormány – közölte a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium csütörtökön.
A jogosultak juttatása az infláció mértékének megfelelően, a 2011-től megvalósult öregségi nyugdíjemelésekkel összhangban, összesen 16,2 százalékkal emelkedik.
A megemelt juttatás a jogosultakat visszamenőlegesen, 2013. január 1-jétől illeti meg – olvasható a KIM közleményében.
Az egyes kárpótlással kapcsolatos kormányrendeletek módosítása alapján emelkedik a juttatása az 1951 és 1956 közötti időszakban politikai okból hátrányos megkülönböztetéssel járó katonai munkaszolgálatot teljesített személyeknek és azoknak is, akik a nemzeti helytállásért nevű pótlékot kapnak.