2013. július. 17. 16:21 hvg.hu Utolsó frissítés: 2013. július. 17. 16:23 Itthon

Elmentek az emberek, munkatársakat toboroz az Amnesty

Az Amnesty International (AI) nemzetközi jogvédő szervezet magyar irodáján a munkatársak több mint fele felmondott kedden, mert nem jöttek ki a szervezet vezetésével – olvasható a 444-en. Jeney Orsolya, az AI magyarországi igazgatója megerősítette lapunknak az értesülést, és elmondta, hogy hat új munkatársat szeretnének felvenni a távozó kollégák helyére.

Felmondott az Amnesty International dolgozóinak a fele – értesült a 444 szerda délelőtt. A hvg.hu az ügyben felkereste Jeney Orsolyát, az AI magyarországi igazgatóját, aki azzal magyarázta a helyzetet, hogy a távozó kollégák nem tudtak alkalmazkodni a szervezet megnövekedéséhez, és az ehhez szükséges hatékonyabb munkához. Mint mondta: pozitív változások történtek a szervezetben, azonban ezek veszteségekkel is jártak, és a négy munkatárs felmondásához vezettek a hét elején. Helyükre az AI új szakembereket keres, így a tervek szerint a jövőben hat főállású munkatársa lesz az irodának.

Megkerestük Linder Bálintot, az Amnesty volt sajtósát, aki nem kívánt többet elmondani a munkatársunknak, mint, amit a 444-nek elküldött közleményben megfogalmaztak a távozó kollégákkal. Ebben azt írják: "nem szerettük volna, hogy az AI Magyarország belső problémái nyilvánosságra kerüljenek, viszont ha már így alakult, azt szerettük volna, ha a sajtó az iroda összes munkatársának egyeztetett véleményét ismerheti meg. Miután erre nem volt lehetőségünk, kénytelenek vagyunk saját álláspontunkat is nyilvánosságra hozni. A szervezet három évvel ezelőtt nagy krízisen ment keresztül. Egy munkavállaló, a jelenlegi igazgató, Jeney Orsolya maradt az irodában. Kétségtelen, hogy 3 év alatt sokat tett a szervezetért. Az eltelt időszakban ugyanakkor úgy látjuk, hogy az AI Magyarország jelenlegi vezetése alatt a szervezet rosszabbul teljesít és kevesebbet nyújt annál, amire képes lenne. Azt gondoljuk, hogy a megfelelő szakmai munka feltételei nem biztosítottak. A távozás egyáltalán nem könnyű döntés, hiszen mindannyiunk számára nagyon fontos az Amnesty, az általa képviselt ügyek és értékek".

Szerdán az AI vezetősége közleményt adott ki, melyben beszámol a négy kolléga távozásáról és arról, hogy új munkatársakat keresnek. Mint közétették: jelentős átalakulás zajlik az AI Magyarországnál, annak érdekében, hogy a szervezet még hatékonyabban tudjon fellépni a nemzetközileg elismert emberi jogok védelme érdekében. Az elmúlt években a magyar AI megnégyszerezte munkatársai számát, stabilizálta költségvetését és nagymértékben növelte a szervezet aktivitását és láthatóságát Magyarországon. Emellett azt is hozzáteszik, hogy AI magyarországi irodája egy fővel kezdte meg itthoni tevékenységét; mára a szervezet összesen öt főállású és két részmunkaidős munkatársat alkalmaz, több száz jegyzett tagja, támogatója, aktivistája és önkéntese segíti az emberi jogok érvényesülését. 

Hirdetés
hvg360 Bábel Vilmos 2025. január. 10. 09:30

A szélsőjobb és Elon Musk migrációs népszavazást csinálna a német választásból, pedig sokkal többről szól

Egy végtelenül rossz hangulatban lévő Németország választ magának új képviselőket február 23-án. Gazdaság- és társadalompolitikai krízis van az országban, és ezt mostanra mindenki megérezte. Ez sok más nyugati demokráciára is igaz, de a németek jobban megszenvedik, mert a bukott modellt a sajátjuknak érezhették. Nem valószínű, hogy egy új kancellár alapvető kérdésekben másfelé vinné az országot, mint az elődje. Az ajánlat inkább az, hogy jobban csinálna hasonló dolgokat, kis változtatásokkal. A szélsőjobb közben a migráció kérdésében közelebb került a közhangulathoz, mint bármelyik másik párt. Az osztrák példától félnek a demokratikus pártok.