Máris több diák jelentkezett két területre – Klinghammer a reformról
Klinghammer István felsőoktatásért felelős államtitkár szerint a piaci igények felé nyithatnak az egyetemek és a főiskolák, és ez nagy mozgásokat vált ki – hangzott el a köztévé műsorában. Az államtitkár azt mondta, őszintén reméli, nem kell egész intézményeket bezárni az átalakítások miatt.
A 2014–2015-ös tanévet már váltóállítással lenne jó megkezdeni a felsőoktatásban – jelentette ki Klinghammer István felsőoktatásért felelős államtitkár az M1 Ma reggel című műsorában.
Szerinte ilyen hatalmas rendszertől nem lehet elvárni, hogy villámgyorsan mozduljon, 2015/2016-ra azonban már az új felsőoktatási struktúra alapján indul el a tanév. Már látszanak az elmozdulás jelei, pedagógusnak vagy műszaki területre már a korábbinál többen jelentkeznek – mondta az államtitkár.
Arról is beszélt, hogy új képzési irányokat is lehet találni, de csak olyat támogatnak, amellyel a fiatalok a társadalomban hasznosulnak. Arra a kérdésre, elképzelhetőnek tartja-e, hogy nemcsak karok, hanem intézmények is bezárásra kényszerülnek, azt válaszolta, őszintén reméli, hogy nem.
Hozzátette, az intézményeknek lehetőségük van rá, hogy a hagyományos képzések helyett olyan irányba mozduljanak, amelyre a piac igényt tart. Nagy mozgások várhatók a felsőoktatásban – jelezte előre Klinghammer István.