Mindössze három napra volt szüksége az Országgyűlésnek, hogy újra elfogadja azt a három törvényt, amelyet kedden küldött vissza megfontolásra Áder János köztársasági elnök. A képviselők az utolsó nyári ülésnapon néhány kozmetikai módosítással ismét elfogadták a takarékszövetkezetek államosítását lehetővé tevő jogszabályt és az egyházügyi törvény módosítását. A negyedik alaptörvény-módosításhoz kapcsolódó salátatörvény esetében még jól is jött az államfői vétó, hiszen lehetőséget adott a médiahatósági elnök választása körüli dilemma feloldására.

A kedden visszaküldött három törvénnyel együtt Áder János hivatalba lépése (2012. május 10.) óta tizenkét törvényt dobott vissza az Országgyűlésnek, és csak egyet, a választási eljárásról szólót küldte az Alkotmánybírósághoz (AB). Ez látszólag sok, különösen Áder hivatali elődjéhez képest (lásd keretes írásunkat) tűnhet úgy, hogy a jelenlegi államfő szigorú őre az alkotmányosságnak, és bátran szembeszáll az őt megválasztó korábbi pártjával is.

A látszat ellenére azonban Áder igencsak kesztyűs kézzel bánik a Fidesszel. Ennek legfőbb eszköze, hogy még akkor is a politikai vétó eszközét veszi elő, ha ő maga is alkotmányossági kifogásokat lát. Pedig ebben az esetben az alaptörvény értelmében egyértelmű lenne a feladata, az Alkotmánybírósághoz kellene fordulnia, mérlegelési joga nincs: „Ha a köztársasági elnök a törvényt vagy annak valamely rendelkezését az alaptörvénnyel ellentétesnek tartja (…) a törvényt az Alaptörvénnyel való összhangjának vizsgálatára az Alkotmánybíróságnak megküldi.”

Túry Gergely

A vétó a kényelmesebb út

Legutóbb, a takarékszövetkezetek integrációja ügyében Áder formálisan ugyan a politikai vétót emelt (azt írta: „törvénnyel nem értek egyet”), de az indoklás beillene egy alkotmánybírósági indítványnak is. A köztársasági elnök szerint ugyanis egyebek mellett azt írta: a törvény egyes rendelkezéseit „vizsgálni kell arra tekintettel is, hogy a tulajdonjogra vonatkozó alkotmányos követelményeknek megfelelnek-e, tisztázandó ezen rendelkezések indokoltsága, arányossága”, vagyis felmerül a kérdés, hogy a jogszabály összeegyeztethető-e a tulajdonhoz való joggal.

Hasonlóképp járt el Áder a Margitszigetet a XIII. kerület helyett a fővárosi önkormányzat igazgatása alá helyező törvény esetében. Az államfő indoklásában egyszerre hivatkozott „az alaptörvényben megfogalmazott önkormányzati jogokra”, egy Magyarország által is aláírt nemzetközi egyezményre (Európai Tanács Helyi Önkormányzatok Európai Chartája), illetve a jogalkotási törvényre. Ezek mind olyan érvek, amelyeknek az Ab előtt lenne a helye, Áder mégis inkább a politikai vétót választotta. Az eredmény az lett, hogy a kifogásolt törvényt a parlament hat nappal később ismét elfogadta.

A látszat ellenére Áder jót tesz a kormánypártoknak azzal, hogy inkább a politikai vétó eszközéhez nyúl, és nem az Ab-hoz fordul. Egyrészt időveszteség lenne, ha az alkotmánybírák kezébe kerülnének a kifogásolt törvények, hiszen még az új alaptörvény alapján is lenne 30 napjuk gondolkodni annak megítélésén (korábban, 2012 előtt ilyen határidő nem volt, akkor akár hónapokig ülhettek egy-egy jogszabályon), másrészt politikailag is kellemetlenebb, ha az Ab semmisíti meg a törvényt.

Gondot okozhat az aktivista Ab

Ugyanakkor fennáll a veszélye, hogy az alkotmánybírák túlterjeszkednek az államfő indítványán, mint történt ez a választási eljárási törvény esetében: bár Áder nem kérte, hogy kifejezetten vizsgálják az előzetes regisztráció intézményét, az Ab kiterjesztette a vizsgálatot arra a kérdésre is, hogy a regisztráció jogkorlátozás-e, illetve igazolható-e a szükségessége. Azóta, az alaptörvény negyedik módosításával beiktatták azt a szabályt, hogy kérelemben nem szereplő rendelkezést csak akkor vizsgálhatják, ha „szoros tartalmi összefüggésben áll” a felülvizsgálni kért szakaszokkal, de épp ez volt Áder indítványának az a fordulata, ami alapján az Ab eltörölte a regisztrációt.

A politikai vétó azért is kényelmesebb a parlamenti többség számára, mint az előzetes normakontroll, mert a törvény ismételt elfogadása esetén szűkíti a további felülvizsgálat lehetőségét. Ha ugyanis az Országgyűlés módosítja a visszaküldött törvényt, akkor az államfő már csak a módosított rendelkezésekről kérheti az AB véleményét. Ha pedig változatlan szöveggel fogadják el újra a visszaküldött törvényt, a köztársasági elnök csak az eljárási követelmények tekintettel kérheti az alkotmánybírók véleményét.
  
Áder egyébként igencsak nagy figyelmet szentel az eljárásjogi kérdéseknek, több törvényt is azért küldött vissza, mert úgy találta, hogy elfogadása során megszegték a házszabályt, főként a zárószavazás előtti módosító indítványok gátlástalan alkalmazásával. Például az egyik első, Áder által visszadobott jogszabály eredetileg a kisajátítási törvényt módosította volna, de az utolsó pillanatban kiegészítették az állattenyésztési törvény módosításával, ami a kutyatenyésztőknek adott haladékot, hogy rendezzék évtizedes belharcaikat.

Az ilyen, az eredeti javaslattal köszönőviszonyban sem álló módosítások kiszűrésével Áder egyrészt valóban a törvényes és demokratikus eljárásokhoz ragaszkodik, hiszen ezekről a javaslatokról soha nem folyhat érdemi vita, nem lehet módosítókat benyújtani hozzájuk. Másrészt a visszadobásukkal megelőzte, hogy az Ab csapjon le ezekre a hibákra. A testület ugyanis már 2011 végén, az utolsó pillanatban teljesen átírt egyházügyi törvény megsemmisítésével újra behozta a köztudatba a közjogi érvénytelenség fogalmát, vagyis jelezte, hogy nem hunyhat szemet az ilyen kirívó eljárási hibák felett.