2013. június. 25. 16:03 MTI Utolsó frissítés: 2013. június. 25. 15:53 Itthon

MSZP: a Klik nem tudja megoldnai a gyerekek nyári napközijét

A Klebelsberg Intézményfenntartó Központ (Klik) nem gondoskodik megfelelően a gyermekek nyári felügyeletéről és étkeztetéséről, így ez sok helyen megoldatlan - mondta Kunhalmi Ágnes MSZP-s oktatáspolitikus kedden sajtótájékoztatón.

A szocialista párt elnökségi tagja közölte: a közoktatásban végrehajtott megszorítások miatt sok gyermek elhelyezése, étkezése nincs megoldva, a Klik ugyanis képtelen eleget tenni a korábban az önkormányzatok által ellátott feladatoknak. Szavai szerint szülőktől, pedagógusoktól és helyhatóságoktól is kaptak ilyen jelzéseket.

Hozzátette: ez újabb bizonyítéka annak, hogy az iskolák állami felügyelet alá vonása lényegesen több kárt okozott, mint amennyi haszonnal járt. A Fideszt és a kormányt arra szólította fel, biztosítsa a költségvetésben a gyermekétkeztetéshez és a tanulók nyári felügyeletéhez, napközijéhez szükséges összeget.

Horváth Csaba, az MSZP alelnöke és fővárosi frakcióvezetője arról beszélt: a budapesti városvezetés az elmúlt három évben egyáltalán nem támogatta a rászoruló gyermekek üdültetését.

Kijelentette: ha győznek 2014-ben, visszaveszik az iskolafenntartói feladatokat az államtól, így ez újra a fővárosi és a kerületi önkormányzatok hatásköre lesz majd. Azt is közölte, hogy ebben az esetben az MSZP-s városvezetés 30 ezer budapesti gyermek üdülését biztosítaná.

Hirdetés
hvg360 Bábel Vilmos 2025. január. 06. 13:28

1945 után először ismét szélsőjobboldali vezetője lehet Ausztriának, Herbert Kickl a kormányalakításról tárgyalhat

Az osztrák Szabadságpárt vezetője kapott felkérést a kormányalakításra a köztársasági elnöktől, miután összeomlottak a koalíciós tárgyalások a jobbközép és a szociáldemokraták között Ausztriában. A jobbközép lecserélte a vezetőjét, az új hajlandó kormányalakításról tárgyalni a választáson győztes szélsőjobboldali párttal, az FPÖ-vel. A szélsőjobbnak az ölébe hullhat a hatalom, mert a politikai elit nem tudott túllépni a saját árnyékán. Váratlan külpolitikai győzelem ez Orbán Viktornak és Vlagyimir Putyinnak. Németországnak vészjelzés az osztrák belpolitikai fordulat.