2013. június. 23. 19:03 MTI Utolsó frissítés: 2013. június. 23. 17:56 Itthon

Kegyetlen a gyerekekkel az EMMI? Egyeztetés után döntöttek

Széles körű egyeztetés eredményeként változtak az emelt összegű családi pótlékra jogosító feltételek - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) egészségügyért felelős államtitkársága vasárnap az MTI-vel.

A tárca közleményében arra reagált, hogy a Demokratikus Koalíció (DK) sajtótájékoztatóján Szűcs Erika, a Gyurcsány kormány szociális és munkaügyi minisztere azt mondta, követelik a kormánytól, állítsa vissza a beteg gyerekek után járó emelt szintű családi pótlékot. A DK szerint olyan szabályozást kell létrehozni, amelynek előkészítésébe az orvosok mellett a szülőket is be kell vonni, és nemcsak az egészségügyi, hanem az egyéb, a betegséggel járó pluszkiadásokat is figyelembe kell venni.

Erre utalva az Emmi hangsúlyozta: az Egészségügyi Szakmai Kollégium tagozatai több szakértő bevonásával alakították ki konszenzusukat arra vonatkozóan, hogy a betegségcsoportok nevesítését szakmailag precízen, a BNO (betegségek nemzetközi osztályozása) szerint, továbbá a betegségteher szempontjából méltányosan pontosítsák.

Azt írták, a magasabb összegű családi pótlékra a gyermekek mindennapi életében napi problémát okozó, a gyermek és a család számára komoly betegségterhet jelentő betegség és fogyatékosság jogosít. Közölték, azok a betegségek, melyek átmenetiek, vagy tartósak ugyan, de a gyermek gyógykezelése megoldott, életminősége a gyermekeknek járó egészségügyi ellátással teljes körűen biztosítható, pusztán a diagnózis fennállása miatt nem jogosítanak magasabb összegű családi pótlékra.

Arra is felhívták a figyelmet, hogy jövedelmi és egyéb rászorultság fennállása esetén, egyéb jogszabályok alapján igényelhetők, vagy alanyi jogon járnak a különböző szociális juttatások.

Hirdetés
hvg360 Ligeti Nagy Tamás 2025. január. 05. 19:30

"Nem csak egy eszköz, hanem ügynök" – Harari elmagyarázza, miért veszélyesebb a mesterséges intelligencia az atombombánál is

Miután az ember lassan beletörődik a múlt megváltoztathatatlanságába, és a jelenben nem igazán érzi jól magát, úgy döntött: a jövőt megtartja magának. Yuval Noah Harari izraeli történész új okoskönyvében az információs hálózatok fejlődését vizsgálva arra jut, lehet, hogy az emberiség történetét Valaki Más írja.