2013. június. 17. 16:54 hvg.hu Utolsó frissítés: 2013. június. 17. 18:45 Itthon

Nem engedték részegen vezetni, életveszélyesen megsérült

Egy férfi lerészegedett egy családi rendezvényen, majd kocsiba akart szállni a hétvégén Bács-Kiskunban. A többiek ezt nem engedték, ebből lett a baj.

Súlyosan megsérült egy csávolyi férfi, aki ittasan akart autót vezetni a hétvégén, Felsőszentivánon – közölte a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság.

Felsőszentivánon egy 38 éves csávolyi férfi vasárnap este 10 körül egy családi rendezvényen alkoholt fogyasztott, majd autóba ült és hazavitte egy ismerősét a faluba. Ezután visszament a családi házhoz, majd ismét el akart indulni az autóval. Az ott lévők, köztük egy 27 éves német állampolgárságú férfi, hogy megakadályozzák az ittas vezetésben, elvették tőle a slusszkulcsot.

Fél óra elteltével az ittas férfi rátámadt a német férfira, aki szerette volna elkerülni az összetűzést, így kezeivel megpróbálta elhárítani a férfi közeledését. A csávolyi férfi elesett az aszfalton, és ennek következtében súlyos, életveszélyes sérülést szenvedett. A mentők kórházba szállították.

A német férfi ellen – aki szabadlábon védekezik – a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság gondatlanságból elkövetett súlyos testi sértés megalapozott gyanúja miatt indított eljárást. A magyar férfi ellen pedig ittas vezetés miatt indul eljárás.

Hirdetés
hvg360 Tiszai Balázs 2024. december. 02. 15:00

Orosz olajból készült termékek az EU-ban: napokon belül lejárhat a szankció alóli felmentés, piacot veszthet a Mol

Tilos az unión belül orosz olajból finomított áruval kereskedni, kivéve, ha a Mol szlovák leánycége vagy, és Csehországnak adsz el. Ennek a felmentésnek viszont december ötödikén vége, hacsak meg nem hosszabbítják. Mennek már a tárgyalások, de már a felállás sem világos: Szlovákia és a Mol nagyon akarja az újabb egyévnyi mentességet, Csehország viszont hallgat.