2013. június. 12. 13:42 MTI Utolsó frissítés: 2013. június. 12. 13:42 Itthon

Bajnaiék egyest adtak az oktatási kormányzatnak

Az Együtt 2014–Párbeszéd Magyarországért (Együtt-PM) elégtelen bizonyítványt állított ki az oktatási kormányzat tevékenységéről. A választási szövetség öt területet értékelt, és úgy látja, hogy a kabinet mindegyiken megbukott.

A szervezet oktatási szakpolitikusainak szerdai, az Emberi Erőforrások Minisztériuma mellett tartott sajtótájékoztatóján Szelényi Zsuzsanna úgy fogalmazott, hogy a kormányzati lépések a kisgyerekektől az egyetemistákig minden korosztálynak károkat okoztak. A centralizáció szembe megy a gyerekek érdekeivel, és arra is alkalmatlan, hogy megfelelően szolgálja az iskolairányítást – tette hozzá. 

Ercse Krisztina azt mondta, hogy a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ „nevű vízfej” százezernyi pedagógust hozott bizonytalan helyzetbe. A tanárokat emellett szerinte belekényszerítik a Magyar Pedagógus Karba, ahol központilag ellenőrzik és büntetik őket. Úgy vélte, a korai fejlesztés biztosításából is megbukott a kormány. Ezt azzal indokolta, hogy nem teremtették meg a szükséges feltételeket, így hely hiányában túlzsúfolt óvodai csoportok és általános iskolai osztályok alakultak ki. 

Daróczi Gábor a hátrányos helyzetű gyerekekről beszélve azt mondta, hogy megszüntettek egy sor kiváló tanodát, miközben az egyházak és az Országos Roma Önkormányzat intézményeinek esetében szabad utat és pluszforrásokat biztosítanak - mint fogalmazott - „a felzárkóztatásba burkolt szeretetteljes szegregációnak”. A szakképzésben lecsökkentették a szakiskolák oktatási idejét és a közismereti tárgyakra fordítandó órák számát – közölte.

Szelényi Zsuzsanna szerint „tudás és jövőellenes” politikát folytat a kabinet a felsőoktatásban is, az elmúlt években ugyanis megvonták a területre szánt források 35-40 százalékát, pedig a tudás és a felsőfokú képzettség pedig sokkal nagyobb esélyt kínál az elhelyezkedésre – hangsúlyozta. A kormány súlyosan veszélyezteti a felsőoktatási intézmények autonómiáját is - tette hozzá.

 

Hirdetés
hvg360 Tornyos Kata 2025. január. 07. 12:00

Vészesen terjednek a légúti fertőzések, de honnan tudjuk, hogy coviddal, influenzával vagy megfázással van-e dolgunk?

A téli időszak minden évben egyet jelent az influenzaszezonnal, és ez idén sincs másként. Magyarországon fokozódik a járványhelyzet, szinte mindenki talál a környezetében olyan embert, aki lázra vagy köhögésre panaszkodik, de még nem késő beadatni az influenza elleni védőoltást a HVG által megkérdezett szakértők szerint. Mi a különbség tünet és tünet között, és melyik légúti megbetegedés lehet igazán veszélyes? Erről is beszélt Várdi Katalin pulmonológus és Kemenesi Gábor virológus.