2013. június. 08. 10:39 hvg.hu Utolsó frissítés: 2013. június. 08. 10:41 Itthon

Riogatással vádolják a Greenpeace-t

Almásfüzítő polgármestere szerint nem szivároghat ki vörösiszap a tározóból.

Komárom és Szőny között főleg a vasúti vonal az, ahol nagyobb védekezésre van szükség – mondta a hvg.hu munkatársainak Almásfüzitő polgármestere. Karánsebesy Lukács szerint ezen a területen szombat délelőtt is dolgozott a honvédség. (Munkatársaink a Duna fölött például katonai helikoptereketz láttak.) A polgármester szerint 880 centiméterig védték be a vasúti töltést, és arra számítanak, hogy 840-re fog feljönni a víz, tehát bíznak abban, hogy nem lesz baj.

A hvg.hu kérdésére, mely szerint lehet-e probléma az almásfüzitői vörösiszap-tározóval, a polgármester azt válaszolta: „ebben az ügyben csak a Greenpeace riogat”. A környezetvédelmi szervezet ugyanis azt állítja, szivároghat a tározó, és az MTA két évvel ezelőtti jelentésére hivatkozik, amely szerint rossz állapotban van a tározó védvonala. A polgármester viszont állítja, 15 éve nem zajlik vörösiszap-művelés a tározónál, az a terület pedig, ahol helyeztek el szennyező anyagot, távolabb van a Dunától. Karánsebesy Lukács szerint nem igaz a Greenpeace azon állítása, mely szerint a tározó fala azonos lenne a gáttal. Azt mondta, két védvonal és egy hullámtörő is védi a területet.

 

Hirdetés