Magyarország kiutasított egy ujgur vezetőt
Kiutasították Magyarországról az Ujgur Világkongresszus Európáért felelős elnökét, aki ellen korábban azért rendeltek el beutazási tilalmat, mert neve a világ több országában vetődött fel terrorcselekmények szervezésével kapcsolatban – írta a Magyar Nemzet hétfőn rendészeti forrásokra hivatkozva.
Ümit Hamit az Ujgur Világkongresszus ifjúsági tagozatának budapesti ülésére érkezett – írta a lap.
A rendezvényt a Magyarok Világszövetsége székházában tartották volna, az épületnél azonban a múlt csütörtöki megnyitó előtt bombariadóra hivatkozva nagy erőkkel felvonult a rendőrség, a katasztrófavédelem és a tűzszerészek. Az épületet kiürítették, bombát nem találtak.
A Magyar Nemzet szerint Ümit Hamit autóval távozott a helyszínről, ám a kocsit hamarosan feltartóztatták a Terrorelhárítási Központ munkatársai, és a német állampolgárságú férfit a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatalba szállították, ahol kiutasították az ország területéről.
Az ujgur vezető elhagyta az országot, és így tettek a világtalálkozóra érkezett ujgur fiatalok is, bár ellenük nem intézkedtek a hatóságok – írta a lap. Hozzáteszik, az MVSZ székházát bezárták, ennek okáról a katasztrófavédelem későbbre ígért tájékoztatást.