Itthon hvg.hu 2013. május. 31. 13:33

Kikerült a Velencei Bizottság jelentése: keményen kritizálják az alaptörvényt

Elfogadhatatlannak tartja az alaptörvény negyedik módosítását a Velencei Bizottság jelentéstervezete, mely szerint a jogalkotó állandósította a magyar alkotmányos rendszer hibáit. A már elkészült, ám csak június közepén elfogadásra kerülő dokumentum csütörtökön véletlenül került ki a Velencei Bizottság honlapjára.

A Velencei Bizottság (VB) jelentéstervezete a negyedik magyar alaptörvény-módosításról vélhetően egy műszaki hiba folytán vált néhány órára elérhetővé tegnap a testület honlapján, ugyanis a szervezet csak a június 14-15-i közgyűlésén tárgyalja és fogadja majd el a dokumentumot – írja a Népszava, amelynek azonban sikerült letöltenie a szöveget.

Az osztrák Christoph Grabenwarter, a német Wolfgang Hoffmann-Riem, a lengyel Hanna Suchocka, a finn Kaarlo Tuori és a belga Jan Velaers által készített, 34 oldalas, 7 fejezetes jelentés összesen 155 pontban fogalmazza meg kritikáit az alaptörvény legutóbbi módosításával, valamint a kialakult alkotmányos helyzettel kapcsolatban. A jelentés 7 fejezetéből 6 tételesen elemzi a negyedik alaptörvény-módosítás passzusait, különösen nagy figyelmet szentelve az Alkotmánybíróság (Ab) "döntéseinek felülírását" jelentő rendelkezéseknek, a korábbi határozatok hatályon kívül helyezésének, valamint az alkotmánymódosítások felülvizsgálatát korlátozó passzusnak. A jelentéstervezetben külön fejezetet kapott "az alkotmány folyamatos használata" is, ami a VB kritikái alapján is azt jelenti, hogy a sarkalatos törvényhozás, valamint az alaptörvény maga az utóbbi három évben a kormányzó kétharmad céljainak rendelődött alá, döntéseik bebetonozását szolgálta.

Képviselők tüntetése a Parlamentben az alaptörvény módosítása ellen márciusban.

"A bizottság soha nem tagadta a parlament szuverén jogát ahhoz, hogy elfogadja vagy módosítsa az alkotmányt, de bírálja a magyarországi eljárást és módszereket" – írták. Úgy vélték, egy ország alkotmányának "valóban egy alapvető dokumentumnak" kell lennie, "és nem egy esetleges politikai nyilatkozatnak". Kiemelték, az alkotmányok elfogadásának és végrehajtásának módja hűen kell tükrözze ezt a stabilitást, "nem lehet naponta, szeszélyeknek engedve módosítgatni" az alaptörvényt. Ráadásul a legutóbbi módosítás egyes rendelkezései együttesen és külön-külön is "ellentmondanak a magyar alaptörvénynek és a nemzetközi normáknak".

A VB különösen fájlalta, hogy az Ab korlátozása "negatív hatással van az Európa Tanács (ET) alapelveit jelentő mindhárom pillérre: a hatalmi ágak szétválasztására, mint a demokrácia alapvető tételére, az emberi jogok védelmére és a jogállamiságra". Hangsúlyozták: a magyar alaptörvény nem lehet politikai eszköz, jelenlegi szolgálatba állítása "veszélyezteti a jogállamiságot és a demokráciát".

Harangozó Gábor, az MSZP országgyűlési képviselője a tervezettel kapcsolatban azt mondta, ez szerinte minden korábbinál sokkal keményebb megállapításokat tesz, és tisztába teszi, hogy ez korántsem politikai vita, jogi alapon vannak súlyos gondok a magyar alaptörvénnyel. A jelentéstervezet szerinte azért is eltér a korábbiaktól, mert a kormány érveit tételesen ismerteti és cáfolja is.

A VB kimondta emellett azt is: az, hogy egy rendelkezés más országokban is megtalálható, az ottani sajátos jogrendszerbe beillesztve, "nem igazolja a demokratikus hitelét az ember saját hazájában". A jelentés számos további ponton is cáfolja a kormány érvelését, így például a 88. pont egyértelműen kimondja, nem igaz, hogy az Ab kötelezte volna a jogalkotót arra, hogy módosítsa az alaptörvényt az átmeneti rendelkezések miatt. Megállapították azt is, nem bővítette a negyedik módosítás az Ab jogköreit, hanem éppen hogy tovább korlátozta.

Noha az állásfoglalásnak nincs direkt joghatása, már több európai szervezet jelezte: ezt veszik alapul saját vizsgálataik során, melyekről a következő hetekben az EU és az ET is dönt.

VELETEK VAGYUNK – OLVASÓKKAL, ÚJSÁGÍRÓKKAL!

A hatalomtól független szerkesztőségek száma folyamatosan csökken, a még létezők pedig napról napra erősödő ellenszélben próbálnak talpon maradni. A HVG-ben kitartunk, nem engedünk a nyomásnak, és minden nap elhozzuk a hazai és nemzetközi híreket.

Ezért kérünk titeket, olvasóinkat, hogy tartsatok ki mellettünk, támogassatok bennünket, csatlakozzatok pártolói tagságunkhoz, illetve újítsátok meg azt!

Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is minden körülmények között a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk a számotokra!
Hirdetés