2013. május. 28. 08:32 hvg.hu Utolsó frissítés: 2013. május. 28. 08:29 Itthon

Felfüggesztett börtönre ítéltek egy kihallgatás során pofozkodó rendőrt

Felfüggesztett börtönre ítélte a Kecskeméti Törvényszék azt a rendőrt, aki a vád szerint két éve úgy pofon ütött egy alkalmi munkást, hogy beszakadt a dobhártyája, és az eséstől eltört a karja.

A 33 éves F. Viktor rendőr zászlóst és társát, a 28 éves K. István törzsőrmestert 2011. június 2-án egy szentkirályi gazda hívta, mondván alkalmazottja, B. Tibor azzal fenyegetőzik, hogy elvágja a torkát - idézi fel a Bács-Kiskun megyei online lap, a Baon.hu.

A Kecskeméti Nyomozó Ügyészség szerint a napszámos a kikérdezés közben F. Viktortól két pofont kapott, és nekiesett egy ágynak. A kórházban azt állapították meg, hogy dobhártyája beszakadt és eltört a karja, amit meg is kellett operálni. Az 51 éves alkalmi munkás vallomása alapján emeltek vádat a két körzeti megbízott rendőr ellen, hivatalos eljárásban elkövetett bántalmazás miatt. K. István ugyan a vádhatóság szerint nem ütött, de "passzivitásával pszichikailag erősítette" társa szándékát.

A bíróságon a vádlottak azt állították, hogy munkaadója jelenlétében beszéltek a napszámossal, és pofont nem adtak neki. Mindkét rendőr kijelentette: a sértett erősen ittas volt. A tárgyalás során a munkás elismerte, hogy többször megfenyegette munkaadóját, de soha nem bántotta, a szembesítés során pedig nem ismerte fel a rendőrökben atz őt megütő embert. A férfi, aki ittasan ment a tárgyalásra azt is kijelentette, soha életében nem volt baja a rendőrökkel, nem haragszik a vádlottakra, és megérdemelte a pofont.

Az elsőfokú bíróság bizonyítottság hiányában végül felmentette a rendőröket, de ezt a döntést a Szegedi Ítélőtábla hatályon kívül helyezte mondván, hogy a sértett nem volt kihallgatható állapotban, mikor vallomást tett a kecskeméti tárgyaláson.

A megismételt elsőfokú eljárásban a bíró kiküldte a tárgyalóteremből a rendőröket, az alkalmi munkás pedig újra a vádirattal egyezően adta elő a történteket. A rendőröket a bíróság végül bűnösnek találta, F. Viktort másfél év, két évre felfüggesztett börtönre, társát pedig 500 ezer forint pénzbüntetésre ítélte. A két vádlott fellebbezett, így a döntés nem jogerős.

Hirdetés
hvg360 Lőrincz Tamás 2025. január. 06. 06:30

A választás időpontjánál is fontosabb, telik-e osztogatásra a Fidesznek, miközben a kilátásoknál csak a közhangulat rosszabb

A Tiszának az előrehozott választás témájának napirenden tartása – ezzel együtt leginkább annak elkerülése – mellett a pártépítés lesz a legfőbb feladata 2025-ben, a Fidesznek pedig a gazdaság felpörgetése és saját táborának megtartása. Mi vár a magyar politikára és a választókra a most kezdődő évben?