Itthon hvg.hu 2013. május. 27. 18:10

Orbán ismét keblére ölelte a kisgazdákat

Orbán Viktor hétfőn hivatalában fogadta Turi-Kovács Bélát, a Kisgazda Polgári Egyesület elnökét. A felek úgy látják, hogy az elmúlt 10 évben folytatott együttműködésük eredményes volt. Megállapodtak, hogy a következő választáson a szövetségnek együtt kell indulnia.

Orbán Viktor miniszterelnök, a Fidesz elnöke hétfőn hivatalában fogadta Turi-Kovács Bélát, a Kisgazda Polgári Egyesület elnökét – közölte a hvg.hu-val Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke.

A felek értékelték a Fidesszel szövetségben az elmúlt tíz évben közösen elvégzett munkát, és megállapították, hogy szövetségük jól szolgálta a nemzeti érdekeket és ezen belül a kisgazda értékeket. Orbán Viktor és Turi-Kovács Béla egyetértettek abban, hogy azt a szövetségi rendszert, amelyet egy évtizeddel ezelőtt létrehoztak, a továbbiakban is fenn kell tartani annak érdekében, hogy biztosítani tudja ezen értékek megtartását – olvasható a közleményben.

Miniszterelnökség

Egyetértés volt abban is, hogy a következő országgyűlési választáson a szövetségnek, azon belül a kisgazdáknak közösen, együtt kell indulniuk. Turi-Kovács Béla hangsúlyozta, hogy a kisgazdák a magyar vidék, a vidéki emberek jövőjét és védelmét a szövetségi együttműködés útján látja biztosítottnak – írták.

Hirdetés
hvg360 Tornyos Kata 2025. január. 07. 12:00

Vészesen terjednek a légúti fertőzések, de honnan tudjuk, hogy coviddal, influenzával vagy megfázással van-e dolgunk?

A téli időszak minden évben egyet jelent az influenzaszezonnal, és ez idén sincs másként. Magyarországon fokozódik a járványhelyzet, szinte mindenki talál a környezetében olyan embert, aki lázra vagy köhögésre panaszkodik, de még nem késő beadatni az influenza elleni védőoltást a HVG által megkérdezett szakértők szerint. Mi a különbség tünet és tünet között, és melyik légúti megbetegedés lehet igazán veszélyes? Erről is beszélt Várdi Katalin pulmonológus és Kemenesi Gábor virológus.