Transparency: tisztul a választás, de korrupt marad a kampány
Az átláthatóságért küzdő szervezet üdvözli, hogy fideszes képviselők a civilek kedvére való módosítást nyújtottak be a választási eljárási törvényhez, bár éppen a legkifogásolhatóbb elemet hagyták változatlanul: a külhoni szavazópolgárok névjegyzéke nem lesz nyilvános. A kampányfinanszírozás ügyében azonban semmilyen megnyugtató változást nem hoz a Cser-Palkovicsék által beadott módosító.
A Transparency International Magyarország (TI) komoly szakmai sikerként értékeli, hogy három kormánypárti képviselő kezdeményezte az alig két héttel korábban hatályba lépett választási eljárási törvény módosítását - írta szerdán közleményben a szervezet.
Azért örülünk, mert a kormánypártok figyelembe vették a TI és más civil szervezetek (Eötvös Károly Intézet, Magyar Helsinki Bizottság, Political Capital Institute, Társaság a Szabadságjogokért) május 6-ai kritikáját. Számos javaslatunk egy az egyben bekerült a módosító törvény szövegébe, ezért ha a parlament a jelen formájában szavazza meg a módosítót, a választási csalást lehetővé tévő szabályozási kiskapuk jelentős része bezárulhat - írták.
Üröm az örömünkben azonban, hogy a külhoni szavazópolgárok névjegyzéke még így sem lesz nyilvános, aminek nincs ésszerű magyarázata. A kormánypárti politikusok még mindig adósak annak valós megindokolásával, hogy a külképviseleteken és a levélben szavazók névjegyzékét miért ne ismerhetné meg azonos feltételekkel bármely magyar állampolgár. Emiatt még mindig nem teljesen garantált a választások tisztasága.
A kampányfinanszírozás szabályozása továbbra is lehetővé teszi a korrupciót
Cser-Palkovics András, Gulyás Gergely és Vejkey Imre egyébként úgy tűnnek, mintha kettős személyiségek lennének. Május 18-án ugyanis egy másik egyéni képviselői indítványt is benyújtottak, a kampányfinanszírozásról szóló törvényjavaslatot. Ez teljességgel alkalmatlan a politikai kampányok finanszírozását jellemző korrupció felszámolására. Tudomást sem vesz az igazán komoly korrupciós kockázatokról.
Továbbra is lehet haveri civilszervezettel kampányoltatni, már jóval a hivatalos kampányidőszakot megelőzően is. Lehet majd olyat is, hogy állami szervek vagy állami vállalatok adnak le kormánypárti hirdetéseket. Az óriásplakátok tarifáit is titokban lehet tartani. Mehet tovább a kampánymutyi, jöhetnek az illegális kampánypénzek cégektől, lobbistáktól. Ők majd továbbra is tarthatják a markukat, hogy az általuk hatalomba segített pártok állami pénzek kiosztásával honorálják a szolgáltatásaikat.
Vagyis amit a kormánypártok az egyik kezükkel adnak, azt a másikkal visszaveszik. Nagy eséllyel nem kell arra számítani, hogy a következő választásokon bárki is elcsalná a szavazatszámlálást. A hatalom azonban még mindig nem nézi felnőttnek a társadalmat, azt ugyanis továbbra sem akarják bevallani, hogy miből és mennyit költenek kampányra.