Előzetesben marad Páva Zsolt lányának támadója
Meghosszabbította a Pécsi Járásbíróság augusztus 15-ig annak a férfinak az előzetes letartóztatását, aki a gyanú szerint április elején megtámadta Páva Zsolt pécsi fideszes polgármester lányát.
A bíróság megítélése szerint mivel Ny. Zoltán ismeri a sértett lakhelyét, tartani lehet attól, hogy a tanúk befolyásolásával, megfélemlítésével megnehezítené a bizonyítási eljárást, emellett fennáll a bűnismétlés veszélye is, mert korábban már volt büntetve hasonló cselekményekért - közölte Hajdu István, a bíróság elnöke. A férfi korábban elrejtőzött, több mint egy hétig bujkált az őt kereső rendőrök elől.
A Pécsi Járásbíróság április 15-én egy hónapra rendelte el a kifosztással és más bűncselekményekkel gyanúsított, 23 éves Ny. Zoltán előzetes letartóztatását. A rendőrség feltételezi, hogy a magát egy nappal azelőtt feladó férfi volt az, aki április 5-én hajnalban, a pécsi Kálvária úti alagút környékén bántalmazta a 20 éves lányt. Az MTI bűnügyi forrásból korábban úgy értesült, Ny. Zoltán a kihallgatásakor beismerő vallomást tett.
Páva Zsolt az eset után közleményt adott ki, amelyben azt írta, lánya a barátaival szórakozott egy egyetemi rendezvényen, majd onnan gyalog indult haza, útközben támadták meg. El tudott menekülni a brutális támadás helyszínéről, de súlyos sérüléseket szenvedett, kórházi kezelésre szorult.