2013. április. 26. 14:10 hvg.hu Utolsó frissítés: 2013. április. 26. 14:46 Itthon

Javították a Fidesz honlapján a bakit

Elrontotta a Fidesz az ország legkisebb településének nevét péntek reggeli közleményében, amelyben azt hirdette, hogy a mindössze tizenhárom fős Zala megyei falu minden lakosa aláírta a rezsicsökkentést támogató aláírásgyűjtő ívet.

"A tizenhárom fős Iborfalva egyhangúan kiáll a rezsicsökkentés mellett. A Zala megyei apró falu minden lakója aláírta a rezsicsökkentést támogató ívet. A legfiatalabb aláíró 34, a legidősebb 83 éves" – közölte a Fidesz péntek reggel.

A párt közleményében kijelenti, a falu lakóinak nagy segítséget jelent a rezsicsökkentés, annak ellenére, hogy fával fűtenek. "Iborfalva lakói a Fidesz önkénteseinek elmondták, az áram árának csökkentése eddig a legnagyobb segítség, és a szemétszállítás díjának csökkentését is nagyon várják", valamint hogy "tudják, hogy a gáz árának csökkentése, ha az ő kis zsákfalujukban nem is, de az ország jó részében nagyon számít a családoknak" – hangoztatta a kormánypárt.

Bár több módon is kerestük, a magyar településjegyzékben Iborfalva település nem létezik, ennek megfelelően pénteken kora délután a párt saját oldalán javította a falu nevét Iborfiára.

A település lakossága a Fidesz szerint 13 fő, a 2011-es népszámlálás idején 11 fő volt, a gellénházi körjegyzőség titkárságán pedig a hvg.hu-nak azt mondták, 14-en laknak a faluban.

Korábban a hvg.hu is készített riportot a faluról, akkor a helyiek szintén nem értettek egyet abban, hogy 9-en, 12-en, 13-an, vagy 14-en lakják a falut.

Hirdetés
hvg360 Ligeti Nagy Tamás 2025. január. 05. 19:30

"Nem csak egy eszköz, hanem ügynök" – Harari elmagyarázza, miért veszélyesebb a mesterséges intelligencia az atombombánál is

Miután az ember lassan beletörődik a múlt megváltoztathatatlanságába, és a jelenben nem igazán érzi jól magát, úgy döntött: a jövőt megtartja magának. Yuval Noah Harari izraeli történész új okoskönyvében az információs hálózatok fejlődését vizsgálva arra jut, lehet, hogy az emberiség történetét Valaki Más írja.